Antinori szerint terhes egy nő az első emberi klónnal

Vágólapra másolva!
Dr. Severino Antinori olasz nőgyógyász egy Egyesült Arab Emirátusokban megrendezett találkozón bejelentette, hogy az ember teljes (reproduktív) klónozását célzó programjának egyik résztvevője nyolc hetes terhes, és méhében klónozással létrehozott emberi embrió van.
Vágólapra másolva!

A hír a New Scientist című rangos tudományos ismeretterjesztő lap honlapján jelent meg pénteken (április 5-én). Amennyiben Antinori állítása igaz, akkor ez lenne az első emberi klón-terhesség, s minden korábbinál hevesebben lángolhatnak fel a klónozás körüli szakmai, jogi, etikai és vallási viták. Antinori az állapotos nő tartózkodási helyéről és nemzetiségéről nem adott felvilágosítást.

Antinori római hivatalában nem erősítették meg, de nem is cáfolták a hírt, s arra kérték a New Scientist munkatársait, hogy "két hét múlva hívják vissza őket".

Severino Antinori olasz embriológus tavaly augusztusban jelentette be, hogy mintegy kétszáz önkéntes pár készen áll az emberi klónozási kísérletekre. A mostani találkozón már arról beszélt, hogy majdnem 5000 pár jelentkezett a programra.

Az eljárás lényegi része hasonló az első emlősklón, Dolly bárány esetében alkalmazott ún. nukleáris transzfer ("maganyag-átviteli") technológiához. A tervek szerint az anya petesejtjének sejtmagját - ezáltal teljes genetikai állományát - eltávolítják, s a helyébe az apa egyik testi sejtjéből kinyert sejtmagot, illetve a benne lévő genetikai állományt juttatják be. Az ilyen módon előkészített sejtet aztán az anya méhébe ültetik.

Az elmúlt időszakban részletesen beszámoltunk a klónozási kutatások fő lépéseiről, az állati klónozással kapcsolatos biológiai és etikai problémákról. Az eddigi legnagyobb vihart az első emberi klón-embrióval kapcsolatos beszámoló kavarta, tavaly novemberben. Akkor is újra bebizonyosodott, mennyire kezdetlegesek a jelenlegi technológiák, s milyen mérhetetlen kockázatot jelent emlős-szervezetek teljes (reproduktív, azaz szaporodási célú) klónozása.

Korábban az [origo]-ban:

Egy év múlva megszülethet az első emberi klón - az [origo] Klón-dossziéja
2001.03.23. Az [origo] Klón-dossziéja a legfrissebb hírek mellett közérthető nyelven mutatja be a klónozás különféle típusait, rávilágít a biológiai és etikai problémákra, s feltárja a klónozás más kutatási területekkel való kapcsolatait.

Az emberi klónozás újabb áldozatai