Véget ért az Égbolt és távcső vetélkedő

Vágólapra másolva!
Izgalmas döntővel zárult az [origo] által támogatott országos csillagászati vetélkedő pénteken az Uránia Csillagvizsgálóban.
Vágólapra másolva!

A több mint 400 csapat részvételével zajlott vetélkedő hat fordulóból állt. A három tesztkérdés-sorozatra interneten keresztül kellett válaszolni, hasonlóan az ezt követő két esszéforduló összesen öt kifejtendő témaköréhez. Mindezek eredményei alapján alakult ki a döntőbe jutott 11 csapat rangsora, akik a szóbeli megmérettetésen azonban már "tiszta lappal", egyenlő esélyekkel indultak.

A döntő napján ragyogó napsütés jelezte, hogy az égiek is tudják, mire készül 33 középiskolás diák, a szervezők, és természetesen a neves szakemberekből álló versenybizottság. A zsűri elnöke Szabados László csillagász, további tagjai pedig Zombori Ottó csillagász és Horányi Gábor fizikus voltak. A versenyt Magyari Béla űrhajós, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke nyitotta meg, rövid beszéddel bíztatva a fiatalokat. Ezt követően tette fel az első kérdést Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója, a döntő igen tapasztalt és felkészült játékvezetője.

fotók: Trupka Zoltán

Bemelegítő feladatként űrszondákkal kapcsolatos villámkérdésekre kellett válaszolni, ezután röviden kifejtendő témakörök formájában különböző csillagászati objektumok kerültek sorra. Az elmélet után rövid szünet, majd gyakorlati feladatok következtek: a csillagok égi pályájával és a bolygók fizikai tulajdonságaival kapcsolatos számítások. Végül a Naprendszer-kutatás utóbbi tíz évének legfontosabb eredményeit mutatták be a csapatok, ezzel teremtve egyensúlyt a csillagászati és űrkutatási témakörök között.

A diákok felkészültsége rendkívül szoros és izgalmas döntőt eredményezett, teljesítményükkel a szakemberek is elégedettek voltak. A szóbeli lebonyolítás ellenére a végső forduló fegyelmezetten, jól szervezetten és igazságosan zajlott. A több hónapos megmérettetés végső eredménye nem sokkal délután 3 óra után derült ki.

A Vakosha csapat az Uránia Csillagvizsgáló kupolájában

Vakosha

A II. helyen a Telapo nevű csapat végzett: Csorvási Róbert, Kiss Zoltán és Kötél László, a székesfehérvári Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló szakkörének tagjai. Felkészülésüket Horváth Árpád irányította.

A III. helyet a SveMir csapat szerezte meg: Bodó Zsófia, Kálecz Orsolya és Koós Eszter, szintén az Alternatív Közgazdasági Gimnázium színeiben és Sik András felkészítésével.

A döntő minden résztvevője egy évre szóló, korlátlan hozzáférésű, díjmentes internet-hozzáférést kapott. Az első helyezett csapat minden tagja egy-egy személyi számítógéppel, a második helyezett csapat tagjai egy-egy nyomtatóval, a harmadik helyezett csapat minden tagja pedig egy modemmel lett gazdagabb. Ezeket az egyéni díjakat az [origo] internetes portál, a verseny fő támogatója ajánlotta fel a versenyzőknek. A díjakat Weyer Balázs, az [origo] főszerkesztője adta át.

A verseny szervezői, az Uránia Csillagvizsgáló és a Telescopium Távcsőbolt is igen gáláns ajándékokkal jutalmazta a legjobbakat: a számos értékes könyv mellett az igazi meglepetést a remek távcsövek jelentették, amelyeket a csapatok iskolái kaptak. A díjakat a Telescopium képviseletében Montvai László adta át, akinek áldozatos munkája nagyban hozzájárult a verseny sikeréhez.

A kiosztott díjak és oklevelek, illetve az elnyert távcsövek, számítástechnikai eszközök és könyvek remélhetőleg újabb hasonló megmérettetésekre és az ég titkainak további kutatására ösztönzik majd a diákokat.

Ajánlat:

A verseny hivatalos honlapja

Korábban az [origo]-ban:

Magyarok Európa első számú asztrobiológus diákjai
2001.11.13. Huszonhárom ország nyolcvan csapatából egy magyar lett az első Genfben, az eddigi legnagyobb nemzetközi csillagászati versenyen. Az [origo] folyamatosan bővülő összeállítása a diákokról, a versenyről, a pályamunkákról és az élményekről.