Hazánk első klinikai genomika központja Debrecenben

Magyarország első klinikai genomika központját adták át a Debreceni Egyetem (DE) Orvos- és Egészségtudományi Centrumában hétfőn.

Fésüs László akadémikus, a központ vezetője elmondta, hogy a Széchenyi-terv Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programja keretében 610 millió forintos támogatást nyertek, amelyhez 550 millió forintos saját erőt biztosítottak.

A pénzből a klinikai genomika központ mellett létrejött az a tudományos kutatási-fejlesztési konzorcium, amely magában foglalja a DE több, sikeres alapkutatást végző munkacsoportját, valamint magyar és nemzetközi gyógyszeripari cégeket.

Fésüs László tájékoztatása szerint a 2004-ig tartó programban a Magyarországon népbetegségnek számító érrendszeri megbetegedéseket, a rákot és a cukorbetegséget a molekuláris biológia, a biokémia és a funkcionális genomika eszközeivel tanulmányozzák. A professzor szerint ezek a kutatások hosszú távon lehetővé teszik a betegségek hatásmechanizmusainak jobb megértését, a rizikófaktorok feltérképezését, a szűrővizsgálati rendszer kialakítását, valamint a pontosabb diagnózis által a személyre szabottabb, hatékonyabb kezelést.

A központ megnyitóját követően mintegy 50 szakember nemzetközi szimpóziumon tekinti át hétfőn és kedden a genomikai kutatásokban rejlő lehetőségeket. Elsősorban a klinikai alkalmazás, a gyógyszergyártás és a bioinformatika területén remélnek jelentős előrelépést az elkövetkező években.