A távvezérelt cyberpatkány életet menthet

Vágólapra másolva!
Nincs messze az idő, amikor digitális jeladóval irányított rágcsálócsapatok indulnak majd beomlott bányajáratokban és más elérhetetlen helyeken ragadt áldozatok felkutatására.
Vágólapra másolva!

A New York Állami Egyetem kutatói a Nature című tudományos folyóiratban számoltak be kutatásukról, amelyek célja az állatkísérletekhez előszeretettel használt patkányok mozgásának irányítása. Ennek érdekében hajszálnyi vastagságú elektródákat ültettek be az apró állatok agyába, s egy kis rádió adó-vevőt erősítettek a hátukra. Így akár egy 500 méterre lévő laptop segítségével is "távirányíthatók".

forrás: S. Talwar, New York State University

A kialakított élő-digitális rendszer további ígéretes lehetőségeket kínál. Már kutatják a szaglás digitális befolyásolásának lehetőségét, hogy szagokat is felismerjenek és követni tudjanak majd az állatok. Továbbá műholdas jeladóval egészítve ki a patkányok apró hátizsákjának tartalmát, a felkutatott személyek helyzete nagy pontossággal meghatározható, s így akár emberi életeket menthetnek meg.

De természetesen az állatok oldaláról is meg kell vizsgálni a kérdést. A kutatást vezető biomérnök, Sanjiv Talwar nem tagadja, hogy az állati tudattal való kísérletezés etikailag kifogásolható, ám hangsúlyozta, hogy a "bedrótozott" állatok normális társaikéhoz hasonló és azzal megegyező hosszúságú életet élnek, ha éppen szolgálaton kívül vannak.

Patkányokkal a taposóaknák ellen
2002.03.29. A német sajtóban nagyszabású hadjárat indult a taposóaknák világméretű betiltása érdekében. Nagyméretű hirdetésekben neves közéleti személyiségek követelik az alattomosan gyilkoló harceszközök gyártásának és kereskedelmének beszüntetését - mint tette azt Diana hercegnő is, aki életének utolsó éveiben szintén szót emelt a taposóaknák ellen.

M.I.A.U. - Mesterséges macskaintelligencia
2001.10.18. Bár még messze van az A.I. főszereplőjének képességeitől, egy japán robotmacska dorombolással reagál a cirógatásra.