A viccek a szürkeállományt alaposan megcsiklandozzák

Vágólapra másolva!
Német tudósok kimutatták, hogy a különböző típusú viccek különböző agyféltekéket aktiválnak.
Vágólapra másolva!

A szavak egybecsengésén alapuló szóviccek kizárólag a bal agyféltekét veszik igénybe, ellenben a humort a tartalomban hordozó viccek feldolgozásában - melyekhez nem elég a tréfás egybecsengést élvezni, hanem a jelentéstartalmat is meg kell érteni - mindkét agyfélteke közreműködik.

A viccek agyi feldolgozásának kutatására a tudósok tizennégy személyt figyeltek meg, akiket mágnesrezonanciás vizsgálatnak vetettek alá. A kísérleti alanyoknak egyenként 30 viccet kellett végighallgatniuk.

Ezzel egyidejűleg 30 olyan mondatot is lejátszottak nekik, amelyek ugyanúgy kezdődtek, mint a megfelelő viccek, a folytatásuk ellenben nélkülözte a humort. A vizsgálóberendezés az agyi folyamatok eltérését mutatta ki.