Előre láthatólag az idén ősszel elkezdik Szegeden az új típusú szigetsejt-átültetéseket. A 2 millió forintba kerülő beavatkozásokat az országos transzplantációs keret terhére végezhetik. A várólistára legfeljebb heti egy beteg kerülhet majd.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, 1999-ben kanadai kutatóknak sikerült új technológiával tíz I. típusú cukorbetegnél emberi hasnyálmirigy-szigetsejteket oly módon átültetni, amelynek eredményeként egy év után teljes sikerről számoltak be, ugyanis senkinél sem kellett újrakezdeni az inzulinozást. (Azóta újabb átültetéseket végeztek, és jelenleg a 29 transzplantáltból 18 egy évnél több mint egy éve "inzulinmentes").

A módszer sikerének két titka volt: egy korszerű sejtszeparáló berendezéssel és új izoláló enzim (liberáz) segítségével sikerült felnőtt elhunytakból nagy mennyiségű hasnyálmirigy szigetsejtet nyerni, valamint a májba ültetett sejtek kilökődését szteroid készítmények használata nélkül, új immunszuppresszív anyagok - sirolimus és tacrolimus - alkalmazásával megakadályozni. Ezt követően világszerte felgyorsultak az események.

2001 februárjában Miamiban egyhetes továbbképző tanfolyamot tartottak a világ legnevesebb (köztük Dr. Farkas Gyula, szegedi egyetemi tanár) szakembereinek, ahol beavatták őket a módszer részleteibe. Egyidejűleg elhatározták, hogy az Egyesült Államokban tíz, Európában és a Távol-Keleten pedig további szigetsejt transzplantációs központokat hoznak létre. Ez adta az alapot ahhoz, hogy Farkas professzor - aki több mint két évtizede foglalkozik embrionális szigetsejtek átültetésével, - pályázatot nyújtson be az Egészségügyi Minisztériumhoz, amelynek eredményeként az elmúlt év végén sikerült elnyerni 30 millió forint támogatást egy szegedi szigetsejt transzplantációs laboratórium létrehozásához. A laboratórium felépült és rövidesen megérkezik a korszerű sejtszeparáló berendezés is.

Előre láthatólag az idén ősszel elkezdik Szegeden az új típusú szigetsejt átültetéseket. Farkas professzor az [origo]-nak elmondta: a legnagyobb különbség a korábbi eljáráshoz képest az, hogy mivel felnőtt elhunytakból nyerik a szigetsejteket, jóval nagyobb mennyiség áll majd rendelkezésre (donoronként 800 ezer - 1 millió darab). Ez teszi lehetővé, hogy a betegek teljesen felhagyhassanak az inzulin pótlásával. Normális állapotban ugyanis 1-2 millió inzulintermelő szigetsejt van az emberi hasnyálmirigyben, amelyek száma természetes módon fokozatosan csökken. A normális vércukorszint fenntartásához azonban minimálisan kb. 400 000 sziget szükséges. Szegeden eddig ennek csak mintegy tizedét tudták beültetni, a hosszadalmas és drága tenyésztési procedúra miatt.

Ami különösen fontos, a hírek szerint az esetenként 2 millió forintba kerülő beavatkozást az országos transzplantációs keret terhére végezhetik. A döntő feltétel, hogy a donor és a befogadó (recipiens) vércsoportja egyezzék. A kilökődést gátló gyógyszerek szintén igen drágák, éves költségük meghaladja az egymillió forintot, viszont ezek elengedhetetlenül szükségesek.

Az olvasóinkat leginkább érdeklő kérdés: ki kerülhet a várólistára? Információink szerint átlagosan legfeljebb heti egy, tehát évente néhány tucat cukorbetegről lehet szó. A beavatkozás nemzetközileg elfogadott indikációi: extrém fokú vércukor-labilitás, intenzív inzulinkezelés ellenére gyakori súlyos hipoglikémia, gyorsan progrediáló diabéteszes szövődmények, amikor szóba jöhet a vese+teljes hasnyálmirigy átültetés helyett vese+szigetsejt átültetés, illetve veseátültetés utáni szigetsejt átültetés is.

Ami biztos: a szigorú szűrést és a jelöltek alapos ambuláns kivizsgálását követően a gondozó diabetológusokon keresztül lehet majd a listára felkerülni.
A részletes feltételekről a diabetológusok is csak a következő hónapokban értesülnek. Addig a reménykedő kedves pácienseknek a türelmes várakozást javasoljuk.

Dr. Fövényi József, a Cukorbeteg Élet c. lap orvos-főszerkesztőjének információi nyomán. A lap nyomatékosan kedves olvasói figyelmébe ajánlja, hogy írásuk tájékoztató jellegű, a műtétekre még nem lehet jelentkezni, további részletes információval ők maguk sem rendelkeznek, ám minden új hírről és lehetőségről időben igyekeznek beszámolni.