E-szemét: veszélyes exportcikk

Vágólapra másolva!
Dél-Kína egyes falvaiban, Hongkong közelében egy környezetvédő szervezet olyan mérvű szennyeződést tapasztalt a talajban és a vizekben, melynek foka esetenként százszor-ezerszer nagyobb a Nyugaton általánosan elfogadott határértékeknél.
Vágólapra másolva!

A talaj ólom- és savtartalma súlyosan veszélyezteti a helyi lakosokat, akik zömmel a talajvizet használják mindennapi életükben. Ide szállítják ugyanis a nyugati világ sok országából újrafeldolgozásra az elektronikus hulladékot, s a legelemibb környezetvédelmi és egészségügyi szabályokat sem tartják be, s ezeket nem is ellenőrzik.

Mindennapos eset, hogy asszonyok, lányok nyílt tűzön melegítik föl az áramköri lapokat, hogy a csipeket újrafelhasználásra különválasszák, aztán pedig az ólmot egyszerűen kiöntik a földre. Olvasztás közben a levegőbe kerülnek az ólom mérgező gázai is.

Nyugaton meglehetősen kevés az elektronikus hulladékokat újrafeldolgozó üzem, ezért a fölöslegessé vált hulladékot a harmadik világ országaiba "exportálják". Egyedül az Egyesült Államokból 2200 tonnányi "e-szemetet" visznek külföldre hetente.