Kristályokból áll a legújabb Möbius-szalag

Vágólapra másolva!
A modern számítógépekben alkalmazott, emberi szemnek végtelennek tűnő, kétdimenziós, egyetlen oldallal és egyetlen széllel rendelkező Möbius szalag új arculatot kapott: Japán tudósoknak sikerült növekvő kristályokból előállítani, írja a Scientific American című folyóirat.
Vágólapra másolva!

A struktúrát egy XIX. századi matematikus-csillagászról, August Ferdinand Möbiusról nevezték el. A szalag lényege az egyoldalú, zárt struktúra. Ugyanis elég egyetlen félfordulat, és a hagyományos szalag kétoldalúsága megszűnik. A sima szalag vagy a papír egy darabját könnyen meg lehet csavarni, ezért egy szabályos Möbius-szalag elkészítése nem nagy mérnöki mutatvány.

Ellenben a kristályok természetüknél fogva merev struktúrát alkotnak. Ahhoz, hogy kialakítsák miniatűr Möbius-szalagjaikat, a Hokkaido egyetem kutatói szelén és nióbium por keverékét helyezték be kvarccsőbe, majd több mint 700 fokra melegítették. - feltételek mellett a szelén halmazállapota a gőz, a köd s a folyadék fázisai között váltakozott.

A folyékony szelén apró cseppjei orsóként viselkedtek, melyen kialakult a szalag. Ahogy az anyagkeverék kristályai megnövekedtek, körbeölelték a cseppecskét, míg csak két végük nem találkozott, tökéletes, illesztékek nélküli, vékonyka gyűrűt hozva létre.

A növekedési feltételek megváltoztatásával a kutatók "rávették" a kristályokat, hogy csavarodjanak még egyet, s igazi Möbius-szalagot alakítsanak ki. Kétszeri csavarodásra meg nyolcast idéző kristályszalag keletkezett.

Egyelőre nem tudjuk, mi mindenre alkalmasak ezek a meglepő Möbius-szalagok. Valószínűleg nem csak az ismertetett területen használhatók. A kutatók szerint azonban a folyadékcseppecskék méretének változtatásával különböző méretű szalagok hozhatók létre, és ez a technika más területein még nagyon jól jöhet, mert a különös kristályok elősegíthetik a különböző felületek kvantummechanikai hatásainak vizsgálatát.