A legősibb kékmoszatok nyomai

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Föld körülbelül 4,6 milliárd évvel ezelőtt alakult ki, az élet első ismert nyomai viszont ennél jóval fiatalabbak. A Kalifornia Egyetem kutatói azt állították, hogy az eddig ismert legősibb kövületekre bukkantak rá az Ausztráliából származó 3,5 milliárd éves kőzetekben.

Szerintük a vizsgált nyomok alakja és kémiai összetétele azt bizonyítja, hogy ősi kékmoszatok (Cyanophyceae) megkövült maradványai láthatók a mikroszkóp alatt. Ezek szerint a Föld megszületése után egymilliárd évvel már beindult a fotoszintézis a bolygónkon.

Azonnal megjelent ennek az állításnak a cáfolata is az Oxfordi Egyetem kutatóitól. Ők ugyanis kémiai eredetű grafitkiválásokra gyanakodnak, amelyek a 3,5 milliárd évvel ezelőtt működő forró vizes oldatokból rakódtak le. Abban egyetértenek, hogy az összetétel alapján akár élőlények is közreműködhettek a vizsgált képződmény kialakulásában, de egyelőre nincsenek olyan módszerek és berendezések, amelyekkel a biogén vagy abiogén származás egyértelműen megállapítható lenne.