Vágólapra másolva!
Elérte végcélját és sikeresen rácsatlakozott pénteken a Nemzetközi Űrállomásra a szerdán útjára indult Endeavour űrrepülőgép. A misszió érdekessége, hogy a negyedik legénység három visszatérő asztronautája amerikai rekordot dönt: 194 űrben töltött nappal megdöntik az eddigi 188 napos csúcsteljesítményt.
Vágólapra másolva!

Az összekapcsolás a Földtől 385 kilométerre történt; az Endeavour az ötödik állandó legénységet vitte az űrállomásra. A két orosz űrhajós és amerikai kolléganőjük mintegy 4 és fél hónapot tölt az űrállomáson, és felváltja a mostanáig ott dolgozó két amerikai asztronautát és orosz parancsnokukat. A negyedik számú csapat hat hónapot töltött a Föld körüli pályán mozgó űrállomáson, és az Endeavourön tér haza, a tervek szerint június 17-én.

Az űrrepülőgépen az ötödik legénységgel utazó és a negyedikkel visszatérő két amerikai asztronauta külső szereléseket végez a Nemzetközi Űrállomáson, egyebek között megjavítja a bázis külső robotkarját. A misszió érdekessége, hogy a negyedik legénység három visszatérő asztronautája amerikai rekordot dönt: Földet érésük idejére az űrben töltött napjaik száma 194 lesz, így ezzel az eredménnyel túlhaladják az eddigi 188 napos csúcsteljesítményt.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei háromszor halasztották el az Endeavour indítását. Az űrrepülőgépet az eredeti tervek szerint május 30-án kellett volna indítani, de akkor a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt leállították a visszaszámlálást. Pénteken hasonló okok miatt halasztották el a startot, a hétfői kilövésről pedig műszaki problémák miatt tettek le.

Korábban:

Elindult az Endeavour