A magyarok többet tudnak Európáról, mint az angolok vagy a franciák<BR/>

Vágólapra másolva!
A portugálok tudják a legkevesebbet, a lengyelek pedig a legtöbbet az EU-ról, Európa történelméről, földrajzáról és kultúrájáról - derült ki a Reader’s Digest magazin páneurópai általános műveltségi felméréséből.
Vágólapra másolva!

19 európai ország 3800 polgára ugyanazt a - 20 feleletválasztásos kérdésből álló - kérdőívet töltötte ki, amelyet a Reader's Digest európai kiadásának szerkesztői a politika, a klasszikus és a popkultúra, a földrajz, a történelem és a tudományok területéről állítottak össze.

Romano Prodi

A felmérést 19 európai ország 42 városának főterein és bevásárlóközpontjaiban végezték el. Minden országban a kérdezőbiztosok 18 vagy annál idősebb járókelőt kértek meg a 20 kérdésből álló teszt kitöltésére.

Magyarország 12,96 pontos átlagával (a maximális 20 pontból) a 19 résztvevő országból álló listán a 11. helyre került a rangsorban megelőzve Belgiumot és Franciaországot.

Legjobbnak az Európai Uniós tagságra váró Lengyelország bizonyult. A kérdések több mint 75 százalékára adtak helyes válaszokat a lengyelek, akik átlagosan 15,4 pontot szereztek. Lengyelországot Dánia és Olaszország követte a második, illetve a harmadik helyen. Meglepő módon a britek 11,5 ponttal csak a 18. helyre kerültek, Portugália 9,6 ponttal az utolsó helyen végzett.

A legnehezebb kérdésnek a "Ki az Európai Bizottság elnöke?" bizonyult az egész kontinensen. A megkérdezett európaiaknak csupán 52 százaléka tudta, hogy az Európai Bizottság elnöke Romano Prodi, aki 1999 óta tölti be ezt a tisztséget. Mintegy 48 százalék vélte úgy, hogy ezt a posztot Jacques Delors vagy Jacques Santer, a két közvetlen előd egyike tölti be.

Az EU-csatlakozásra váró négy országban: Lengyelországban, Magyarországon, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában válaszolók sokkal jobban teljesítettek. Hatvanegy százalékuk tudta, hogy Prodi tölti be a tisztséget.

A magyarok számára a legnehezebb kérdésnek a "Hol található az Anna Frank-ház?" bizonyult. Honfitársainknak csupán 37,5 százaléka tudta, hogy Amszterdamban található.

Az is komoly fejtörést okozott a számunkra, hogy vajon Svédország, Norvégia vagy Portugália nem tagja az Európai Uniónak (38% helyes válasz) és hogy milyen nemzetiségű Björk (41% helyes válasz), viszont a magyarok 99 százaléka tudta, hogy Románia fővárosa Bukarest (ketten rossz választ jelöltek meg!).

Oroszországot és Norvégiát kivéve mindenütt a férfiak teljesítettek jobban. A semleges Svájcban a férfiak és a nők eredménye gyakorlatilag egyforma.

Egészében véve nem mutatkoztak számottevő különbségek a fiatalok (18-35), a középkorúak (36-50) és az 50 fölöttiek eredményei között (a legidősebb válaszadó egy 92 éves magyar úr volt, aki derekasan helytállt, húszból 10 pontot ért el).

"Mivel egyre szorosabbá válik az európai integráció, felvetődött bennünk a kérdés, vajon a különböző európai országokban mennyire ismerik közös örökségünket. Ezért állítottuk össze a kontinens történelmével, kultúrájával és aktuális ügyeivel kapcsolatos 20 kérdést, és úgy gondoltuk, az európaiak nagy részétől elvárható, hogy tudják a választ - mondta Bob Low, a Reader's Digest európai irodájának vezetője. - Az eredmények rendkívül érdekesek, és azt mutatják, hogy bár léteznek regionális különbségek, az európaiak általános műveltsége sok hasonlóságot mutat."

A kérdések a következők voltak:

1. Melyik országból származik a Nokia?
A) Svédország B) Dánia C) Finnország

2. Ki az Európai Bizottság elnöke?
A) Jacques Delors B) Romano Prodi C) Jacques Santer

3. Melyik a legmagasabb hegy Nyugat- Európában?
A) Matterhorn B) Eiger C) Mont Blanc

4. Ki mondta: "Gondolkodom, tehát vagyok"?
A) Voltaire B) Kant C) Descartes

5. Hol található az Anna Frank-ház?
A) Berlinben B) Bécsben C) Amszterdamban

6. Melyik az EU legnépesebb országa?
A) Franciaország B) Egyesült Királyság C) Németország

7. Mi Románia fővárosa?
A) Budapest B) Bratislava C) Bukarest

8 Ki alkotta meg a gravitáció elméletét?
A) Kepler B) Kopernikusz C) Newton

9 Az alábbi országok közül melyik nem EU-tag?
A) Svédország B) Norvégia C) Portugália

10 Ki festette a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóját?
A) Leonardo da Vinci B) Michelangelo C) Raffaello

11 Melyik országból származik Björk, a popsztár és színésznő?
A) Svédországból B) Németországból C) Izlandról

12 Hány ország tagja az EU-nak?
A) 15 B) 13 C) 12

13 Ki állította először, hogy a fertőző betegségeket baktériumok okozzák?
A) Madame Curie B) Louis Pasteur C) Alexander Fleming

14 Mikor "omlott le" a berlini fal?
A) 1989 B) 1990 C) 1991

15 Mi volt a mai Szentpétervár neve 1985-ben?
A) Petrográd B) Sztálingrád C) Leningrád

16 Melyik háborút zárta le a versailles-i béke?
A) Az első világháborút B) A második világháborút C) A napóleoni háborúkat

17 Hol rendezik meg 2004-ben az olimpiai játékokat?
A) Berlinben B) Athénben C) Párizsban

18 Ki szerezte az "Örömóda" zenéjét?
A) Beethoven B) Mozart C) Puccini

19 Afrodité minek az istennője volt?
A) Az aratás B) A szerelem C) A vadászat

20 Ki írta "Jancsi és Juliska" történetét?
A) Hans Christian Andersen B) Johann Wolfgang von Goethe C) A Grimm testvérek

(A helyes válaszok: 1. C; 2. B; 3. C; 4. C; 5. C; 6. C; 7. C; 8. C; 9. B; 10. B; 11. C; 12. A; 13. B; 14. A; 15. C; 16. A; 17. B; 18. A; 19. B; 20. C.)

A sorrend:

1. Lengyelország 15,44
2. Dánia 14,58
3. Olaszország 14,48
4. Ausztria 14,18
5. Svájc 13,83
6. Németország 13,80
7. Csehország 13,67
8. Svédország 13,22
9. Finnország 13,09
10. Norvégia 13,02
11. Magyarország 12,96
12. Belgium 12,85
13. Franciaország 12,72
14. Hollandia 12,41
15. Spanyolország 12,17
16. Oroszország 11,98
17. Szlovákia 11,67
18. Egyesült Királyság 11,47
19. Portugália 9,55

Forrás: Reader's Digest