Sejtátültetéssel a Parkinson-kór ellen

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók olyan sebészi eljárást fejlesztettek ki, amely valamikor reményt adhat a gyógyulásra a Parkinson-kórban szenvedő betegeknek.
Vágólapra másolva!

A tudósok Parkinson-kórral fertőzött patkányokon végeztek kísérleteket. Az eljárás során egérembriókból kivett őssejteket idegsejtekké alakítottak át és ezeket ültették be a kísérleti egyedekbe.

Az újonnan beültetett idegsejtek - a betegekkel ellentétben - képesek voltak arra, hogy dopamint termeljenek. (A dopamin a gerincesek agyában neurotranszmitterként szerepel - ha mennyisége lecsökken, akkor Parkinson-kór alakulhat ki.)

A kutatók reményei szerint az eljárás embereken is alkalmazható lesz, és általa gyógyíthatóvá válnak azok az idegrendszeri betegségek, amelyeknél jelenleg csak tüneti kezelést tud alkalmazni az orvostudomány - olvasható a Nature című brit tudományos szaklap legfrissebb számában.

Korábban: