A Delta július 6-i tartalmából

Vágólapra másolva!
Júliustól szombat délutánonként jelentkezik a Delta a tudomány és a technika újdonságaival az m1-en.
Vágólapra másolva!

· Szike helyett fűtőszál : Gyulán új módszert alkalmaznak a porckorongsérv kezelésére. A helyi érzéstelenítéssel végzett, tűszúrásnyi fájdalommal járó beavatkozás lényege: felmelegítik a sérült porcot, ezáltal megkeményítik és összezsugorítják a kitüremkedett kötőszöveti állományt. A fájdalom eltűnik, a beteg 6-8 hetes fokozatos terhelés után teljes életet élhet.

Forrás: ORIGO · Mágneses gél: A kocsonyás állagú műanyagok mozgathatók, gyorsan változtatják alakjukat, összehúzódásra képesek.

Irányításukat a mágneses tér változása biztosítja. A mozgékony kocsonya - a mágneses gél - egy magyar vegyész találmánya. Széleskörű felhasználási lehetőségei a műizomtól az autó-alkatrészekig terjednek.

· Beszkennelt bűntény: A helyszínen talált nyomokat, az áldozatok helyzetét, sőt sérüléseiket is digitalizálják, majd számítógépes elemzéssel vallatják a német nyomozók. Így az esemény után bármikor kideríthetők az összefüggések.

Forrás: ORIGO Így például az, hogy egy később megkerült fegyver okozhatta-e a lőtt sebet, vagy sem.

· Rózsa-rendszertan az illatokból . Legbiztonságosabban az illatuk alapján azonosíthatók a vadrózsafajok, csak nem a virágot kell szaglászni, hanem a hajtásokat.

Magyar botanikusok biokémiai módszerekkel segítik az eligazodást kéttuvatnyi vadrózsafajunk között.

Delta