Európa legöregebb sakkfigurája

Vágólapra másolva!
Albán archeológusok megtalálták Európa legrégibb sakkfiguráját, amely arra enged következtetni, hogy a játékot az eddig feltételezett időszaknál 500 évvel korábban már játszották a kontinensen.
Vágólapra másolva!

Az elefántcsontból készült darabot Albánia déli részén, Butrint városában találták, az V-VI. században épült palota helyszínén végzett ásatások során. A sakkfiguráról, amelyen egy kis kereszt látható, még nem sikerült kideríteni, hogy a király vagy a királynő.

Eddigi ismereteink szerint a sakkjáték szülőhazája India, ahol a negyedik vagy ötödik században kezdték játszani az agytorna-játékot, és a Selyemúton keresztül érkezett Európába. Történészek szerint a játék a XII. században Európa-szerte a felsőbb osztálybeliek népszerű szórakozása volt, ezt a Skócia északi partjain talált rozmáragyarból készült sakkfigurák datálása után állapították meg. A mostani albániai lelet azonban azt bizonyítja, hogy a játékot már 500 évvel korábban játszották a közép-mediterrán övezetben.