Csoda a műtőben: szétválasztották a sziámi ikreket

Vágólapra másolva!
Az orvosok sírtak a műtőben, amikor az egyéves kislányok feje elvált egymástól.
Vágólapra másolva!

A Los Angeles-i Mattel Children's Hospital nevű kórházban kedden sikeresen végrehajtották a Quiej-Alvarez ikrek szétválasztását. A 12 hónapos lányok koponyája a fejtetőnél volt összenőve.

'Miraculous': Doctors separate conjoined babieshttp://www.cnn.com/2002/HEALTH/08/06/conjoined.twins/index.htmlA CNN beszámolója.

Mint a délelőtt folyamán arról már beszámoltunk , az 50 sebész, altatóorvos és asszisztens részvételével zajló műtétre helyi idő szerint hétfőn reggel, pár perccel nyolc óra előtt kezdték felkészíteni az ikreket. Maga a műtét hétfőn délután 13.49-kor vette kezdetét. A közös koponyatető eltávolítását tegnap 17 órára fejezték be, s megkezdték a keringés vizsgálatát, majd az agyak szétválasztását.

A maratoni, óriási orvosi teljesítménynek számító műtét végül az eredetileg tervezett 10 helyett összesen 21 óra hosszat tartott. Az eljárás teljes sikerrel járt: az egyéves kislányokat a lehető legkevesebb beavatkozással szétválasztották.

A lányok jelenlegi állapota kielégítő: az eddigi vizsgálatok szerint agyuk mérete és szerkezete normális, s az agyszövetet sehol nem kellett megbolygatni. Az orvosok szerint eddig nagyszerűen alakultak a dolgok, de a következő néhány nap még igen kritikus lehet.

A Quiej-Alvarez ikrek honlapjahttp://www.healthcare.ucla.edu/external/links_no.asp?URL=/conjoined_twins/index.aspItt lesznek elérhetők a további információk, illetve erősebb idegzetű olvasóink képeket is megtekinthetnek majd a műtétről.

Houman Hemmati, a Kaliforniai Egyetem orvostanhallgatója arról számolt be a CNN-nek, hogy a szétválasztás pillanatában leírhatatlan hangulat uralkodott a műtőben: az orvosok és a kisegítő személyzet tagjai örömkiáltásokban törtek ki, míg mások sírva fakadtak. "Megálltunk, néztük az ikreket, s csak akkor fogtuk fel igazán, mit vittünk végbe. Csodálatos volt" - mondta a diák.