Krillvadászat - csökkenő eredménnyel:

A nagy földrajzi felfedezések idején, a 16. század közepén, Sir Francis Drake hajója a titokzatos Déli kontinens felé tartott. Wellsi matrózai a fedélzetről furcsa, nagy testű madarakat pillantottak meg, s felkiáltottak: - 'Pingvin! Pingvin!' - ami wellsiül fehér fejűeket jelent.

Azt hitték nagy ok-ot látnak, az Atlanti óceán oly jól ismert tengeri madarát. A matrózok könnyen összetéveszthették a pingvineket és a nagy ok-ot, mert nagyságuk, színük egyaránt hasonló, mindkét faj fekete-fehér tollazatú, s éppúgy mint a nagy ok, a pingvin is képtelen repülni, szárnyukat úszásra használják.'
Hasonlóságuk nem véletlen, mindkét faj a sarki hideg vizek klímájához alkalmazkodott.

Ma már csak festmények alapján vethető össze a hasonlóság, - a nagy ok a 19.században kihalt. 1844-ben Izland partjain matrózok mészárolták le az utolsó nagy ok párt.

A nagy ok-ot nemcsak az tette védtelenné, hogy a szárazföldön ügyetlenül mozgott, hanem az is, hogy nem féltek az embertől. Mikor a matrózok rátaláltak a nagy ok kolóniákra könnyű dolguk volt. Eleinte a húsáért vadászták, a hajókon tárolták fontos élelmiszer tartalékként, később olajat főztek belőlük, amelyet aztán sütéshez használtak.

Akkor még a távoli Antarktiszon élő pingvinek biztonságban voltak, de az északabbi szigeteken, amelyek a hajók számára megközelíthetőbbek voltak, csaknem a nagy ok sorsára jutottak.

Szerencsére a nagy ausztrál földrajzi felfedező, Sir Douglas Mawson közbelépett. Ő volt az első, aki hadjáratot indított az antarktiszi térség állatvilágának megőrzésére. A British Antarctic Survey kutatói évről évre visszajárnak a szigetre, hogy megmérjék, megszámolják a pingvineket, ahogyan visszaérkeznek a szárazföldre, hogy lássák, hogyan vészelték át a hosszú telet. Megpróbálják feltérképezni a halászterületeiket és fő élelemforrásukat is.

A pingvinek első számu táplálékforrása egy kicsiny, rákszerű tengeri állat, a krill. Azt gondolnánk, hogy nem válogatnak a pingvinek a krillek között, de az igazság az, hogy a kedvencük a nagy, kövérkés nőstény krill, ezeket viszik vissza az éhes pingvincsemetéknek, amelyek úgy falják őket, mint a gyerekek a tábla csokit.

A pingvinekről általában szárazföldi felvételeket látunk, ahol meglehetősen komikusnak mutatkoznak. Gyakran elfelejtjük, hogy az igazi otthonuk a viz!

A pingvinek életük háromnegyedét a vízben töltik. Igazából csak szaporodni jönnek a szárazföldre. Itt keresnek párt, raknak fészket és keltik ki óriáscsibéiket.

Ez az egész mindössze 3 hónapig tart, utána rögtön mennek vissza a tengerbe. Itt töltik életük jelentős részét, itt vannak elemükben. A pingvinek roppant gyors úszók. Épphogy a vízszint alatt úsznak, és hirtelen ki-kiugranak a vízből. Ez alatt az idő alatt vesznek gyorsan lélegzetet.

A légtér madaraival ellentétben a pingvinek csontváza masszív. A nehéz, erős csontozat a búvárok nehezéksúlyaként működik, segíti őket abban, hogy krillvadászat közben a víz alatt maradjanak. A pingvincsontok erősek és ellenállók. Nem törnek össze, mégha az óriási hullámok között kapaszkodnak is ki a sziklákra a madarak.

Az Antarktisz a leghidegebb, legszárazabb, legszelesebb hely a földön. De ez a zord időjárás nem jelent problémát a pingvineknek. Kiállják a legkeményebb teleket is, mikor a hőmérséklet a minusz 50 fokra süllyed és gyakoriak a jeges szelek.

A hideghez tökéletesen alkalmazkodott állatoknak más jelent problémát. Mára az Antarktisz nyugati része túlságosan felmelegedett számukra. Az elmúlt 20-25 év alatt 2,5 fokkal. Ez meglehetősen sok a pingvineknek és a kutatók tapasztalatai szerint jelentősen csökkent az állományuk.

Ebben a táplálékforrások megfogyatkozásának is szerepe lehet. A felmelegedés következtében télen sokkal kevesebb jég képződik a tengeren. Pedig a pinvinek fő táplálékforrása, a krill csak a jég védelmében vészeli át a telet. Ha nincs jég, olyan kevés krill marad fenn, hogy a pingvinek éhen maradnak. Ennek aztán komoly következményei vannak.

Egyre kevesebb a kétség afelől, hogy az ipari és a közlekedési légszennyezés üvegházhatáshoz és általános felmelegedéshez vezet. Hiába kristálytiszta az antarktiszi levegő, hiába az óriási távolság az ipari területektől, a környezetszennyezés következménye ma már világméretekben érzékelhető.

Bővebben a Deltaszombati műsorán