Megépítik Noé bárkájának hasonmását

Noé bárkája hasonmásának megépítésére sarkallt bulgáriai vállalkozókat az a tudományos expedíció, amelynek célja volt bebizonyítani, hogy a bibliai özönvíz a Fekete-tengerhez kötődik.

A 112 méter hosszú, fából készülő bárkát egy fekete-tengeri üdülőhelyen, a Naposparton (Szlancsev Brjag) fogják megépíteni. A tervek szerint színészek elevenítik majd meg Noét és családtagjait, és kiállítanak egzotikus állatokat is. A látványosságot jövőre nyitják meg a látogatók előtt - mondta el hétfőn a Reutersnak Nikolaj Kancsev, a vállalkozás igazgatója.

A legendás Titanic roncsainak feltárója, Robert Ballard amerikai geológus vezette tavaly azt a közös amerikai-bolgár expedíciót, amely átfésülte a Fekete-tengert a bibliai özönvíz előtt ott feltételesen létező társadalom nyomai után kutatva. Jövőre ismét terveznek egy hasonló kutatóutat.

Mai tudásunk szerint az özönvíz 7600 évvel ezelőtt történt, és az azt megelőzően létező édes vizű tavat sós vizűvé, azaz a jelenkori Fekete-tengerré változtatta. A Biblia szerint a Mindenható a bűnösök megbüntetésére zúdította az özönvizet a Földre, amelynek teljes élővilága elpusztult, Noé kivételével, aki a kor fogalmai szerint hatalmas bárkát épített, és megmentette családját, valamint egy-egy párt minden állatfajból.