Föld-csúcs: kinn rekedt és dühös civilek

Vágólapra másolva!
A 6000 helyszínre érkező civil küldött közül csak 1500-at engedtek be a konferenciára.
Vágólapra másolva!

Kedd reggel több ezer, a civil szervezetek képviseletében érkező küldöttet fordítottak vissza a Standton Center előtt Johannesburgban, a nemzetközi csúcstalálkozó hivatalos helyszínénél. A magyarázat: a hétvégén a szervezők rájöttek, hogy az épület csak 6000 ember befogadására képes, és a kormányküldöttségek összesen több mint 5000 embert számlálnak (több multinacionális cég képviselői is tagjai egyes kormánydelegációknak).

A konferencia titkársága korlátozás nélkül akkreditálta a civil szervezeteket, ugyanakkor nem tájékoztatták a szervezeteket arról, hogyan vehetnek majd részt a hivatalos találkozón. Ehelyett 1500 belépőt osztottak ki, ami az első 1500 küldött számára tette lehetővé a bejutást. Ezzel több ezer kinn rekedt ember dühét váltották ki, aminek lecsillapítására végül visszavonták a belépőket, és egy új szabályt vezettek be: az első 6000 küldött mehet be a délelőtt 8.30-kor megnyíló kapukon. A kormányküldöttek (köztük a multik képviselői) viszont bármikor bejuthatnak az épületbe.