Új magyarázat a bal oldali ringatásra

Vágólapra másolva!
Miért a bal oldalukon ringatják gyermeküket az édesanyák? 
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOAngol pszichológusok új magyarázattal rukkoltak elő a régi rejtélyre, hogy miért bal karján ringatja gyermekét a legtöbb édesanya.

Számos vizsgálat tanúsága szerint a kezükbe vett csecsemőt vagy játék babát a nők sokkal szívesebben fektetik a bal, mint a jobb karjukra.

Brenda Todd és Victoria Bourne, a Sussex Egyetem pszichológuskutatói abban a körülményben látják a jelenség magyarázatát, hogy a női agy bal féltekéje felelős az arcok és érzelmek értelmezéséért.

A kutatók 32 jobbkezes önként jelentkező kísérleti alany - köztük 12 férfi - "ringatási viselkedését" vizsgálták. Emellett mérték azt is, hogy a vizsgált személy melyik agyféltekéje aktivizálódott az arckifejezések értelmezése során.

A vizsgálat során a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy azok a nők, akik a bal oldalon ringatták a rájuk bízott kisdedet, a jobb agyfélteke munkájára támaszkodtak az arckifejezésekkel kapcsolatos információk feldolgozásában.

A vizsgált férfiakkal kapcsolatban a kutatóknak nem sikerült hasonló összefüggést kimutatniuk.

A két kutatónő szerint a női agy szerkezetére jellemző, hogy a látóterük bal feléről érkező információ - például a balkézben ringatott csecsemő arckifejezése - a jobb agyféltekébe továbbítódik.

A jelenségre korábban már számos eltérő magyarázat született. Felmerült már, hogy a csecsemő fejformája, illetve az anya szívverésének nyugtató hatása rejlik a háttérben.

"Új eredményeink azonban arra utalnak, hogy a tipikus agyi struktúrájú anyák számára a bal oldali ringatás a csecsemő állapotának, hangulatának követése miatt optimális" - nyilatkozta Dr. Todd. "Egyelőre tisztázatlan, hogy a férfiaknál miért nem figyelhető meg ugyanez. A két nem agyi felépítésének különbségei, vagy esetleg egyszerűen az eltérő szocializáció miatt?"