Szeptember 16-án útjára indul a hazai tudományos ismeretterjesztés talán legmerészebb vállalkozása: a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével, a Matáv és az Axelero jelentékeny támogatásával, valamint jelentős médiatámogatói kör segítségével mostantól 2003. december végéig három szemeszterben heti rendszerességgel - mindig ugyanott, ugyanakkor és ugyanolyan terjedelemben - a magyar tudomány legjobb képviselői tartanak előadásokat a legkülönbözőbb tudásterületek legégetőbb közérdekű kérdéseiről és vitatják meg a hallgatósággal. Mindezt televízión, rádión, a nyomtatott sajtóban és nem utolsósorban a weben követhetik még azon a héten és utána folyamatosan.

Másfél éven át, téli és nyári szünetekkel három szemeszterre tagolva összesen 52 előadás hangzik el. A programok rendre hétfőnként, este 19.30-kor kezdődnek a BME új lágymányosi informatikai épületében (Budapest, XI. Magyar tudósok körútja (régi nevén Pázmány Péter sétány 2/B) - a 45 perces előadást az előadó és a közönség 46-60 perces kötetlen eszmecseréje követi.
 

Az élő programmal egyidőben nyílik meg az adott új előadás mikrosite-ja a ME weboldalán. Itt mindenki az elhangzottnál részletesebben - esettanulmányokkal, bővített és pótlólagos olvasmányokkal kibővítve, részletesen elmagyarázott ábrák, alkalmasint mozgó és hangzó illusztrációk segítségével - végigolvashatja és kellő nyugalommal végigtanulmányozhatja az anyagot - és hypertextes hivatkozásokat, annotált linkajánlatokat, részletes bibliográfiát is talál. Már másnap feltesszük az oldalra a helyszínen készített - a vitát is tartalmazó - hang- és videofájlokat, hogy az se maradjon le a látvány és az élő hang élményéről, aki nem tudott személyesen jelen lenni. Valamennyi előadónkat önálló oldal mutatja be, tudományos pályafutásától publikációin át - ha igényt tart rá - a személyes vonatkozásokig.

Valamennyi előadásról és vitáról a Duna Televízió és a Magyar Rádió készít felvételeket - ezekből a Duna TV még azon a héten csütörtökön délután egy órás vágott közvetítést ad, amelyet szombaton délután megismétel. Még aznap este a Petőfi Rádió is leadja a maga hangképekkel és bejátszásokkal fűszerezett változatát. (A Mindentudás Egyeteme így juthat el leginkább világtalan honfitársainkhoz is.)

Forrás: ORIGOHétvégén is szerepel majd a Mindentudás Egyeteme a médiában: a Népszabadság hétvége-melléklete az aktuális hét előadójával készít interjút, míg a Magyar Hírlap az előadás rövidített, népszerűsítő változatát hozza szombati mellékletében. A Magyar Televízió 1-es programja vasárnap kora délután saját szerkesztett műsort sugároz a helyszíni felvételek és saját képarchívuma felhasználásával - és már jön is a hétfő, a következő előadóval, témával.