Az amőbákhoz hasonló mozgású egysejtű élőlények segíthetnek annak megértésében, hogyan terjednek a szervezetben a tumorsejtek.

A Dundee Egyetem (Egyesült Királyság) kutatói nyálkagombák mozgását vizsgálják. Az egysejtű nyálkagombák növényi és állati jellegzetességeket egyaránt mutatnak: spórákkal szaporodnak, de amőbaszerűen mozognak - ahhoz hasonlóan, ahogyan egyes emberi sejtek a szöveteken belül.

A vizsgálatok során felfedezték, hogy az emberi sejtek mozgását irányító gének megfelelői a nyálkagombákban is jelen vannak, és hasonló funkciót töltenek be. E felismerés lehetővé teszi, hogy a kutatók olyan kísérleteket hajtsanak végre, amelyek az emberi szövetekben túlságosan komplikáltak lennének.

A kutatók az APC jelzésű génre összpontosítottak. Ha egy ember e gén hibás változatát örökli, nagy a kockázata annak, hogy béldaganat fejlődik ki nála. Néhány nem örökletes esetben is a gén hibás változata van jelen.

A nyálkagombákkal végzett kutatások során kiderült, hogy a hibás gén által kódolt fehérje hatására a sejtek mozgása megváltozott - mintha elfelejtettek volna megfelelően reagálni a "menetparancsokra".

Dr. Inke Nathke, a kutatások vezetője szerint a rák kifejlődésének egyik kulcsfonosságú génjéhez találtak olyan modellt, amelynek tanulmányozása néhány éven belül rengeteg információval szolgálhat.