Elkészülhet a malária ellenszere

Vágólapra másolva!
Feltárták a halálos malária-kórokozó és az azt hordozó szúnyog genetikai állományát. 
Vágólapra másolva!

Kutatói vélemények szerint a tudomány történetében hatalmas lépésnek számító fejlemény új vakcinák előállításához vezethet, s ezzel új lendületet vesz a malária elleni küzdelem.

A malária évente fél milliárd ember fertőz meg, két és fél millió halálos áldozata van, főként gyermekek.

Az Anopheles gambiae szúnyog genetikai állományát a Science magazinban tették közzé. Az eredmény kilenc ország 110 kutatójának együttműködésével jött létre, a csoportot Robert Holt (Celera Genomics, USA) vezette. Ezzel párhuzamosan amerikai és brit kutatók feltárták a négy malária-kórokozó közül a legrosszindulatúbbnak, a Plasmodium falciparum teljes genomját, melyet a Nature magazinban publikáltak.

A felfedezést mindenhol nagy lelkesedéssel fogadták. Carlos Morel, a WHO tropikus betegségeket kutató részlegének vezetője úgy nyilatkozott, a két publikáció rendkívüli jelentőségű, mert teljesen új területeket nyitott meg a betegség elleni harcban.

"A genetikai állomány feltárása valóban óriási lépés" - erősíti meg Morel véleményét Chris Newbold, az Oxfordi Egyetem maláriakutatással foglalkozó szakembere, ám hozzáteszi: "Mégsem gondolhatjuk, hogy a felfedezés egyik napról a másikra minden megváltoztat."

A P. falciparum genomja mintegy 24 millió DNS bázist tartalmaz, melyek 14 kromoszóma közt oszlanak el, és közel 5300 gént kódolnak.

Az Anopheles gambiae genomja 278 millió bázist, és mintegy 13 600 gént tartalmaz. A gének általános funkcióit illetően Holt és társai elkészítették első becsléseiket.

Azonosítottak például olyan szekvenciákat, amelyek aktiválódnak, illetve leállnak, amikor a nőstény szúnyog vérrel táplálkozik. Ezen a nyomon haladva elő lehet állítani olyan vakcinákat, amelyek meggátolják a kórokozó bekerülését az emberi szervezetbe - véli Holt.

A genom feltérképezéssel párhuzamosan a New York-i Egyetem kutatócsoportja olyan géneket azonosítottak, amik fokozzák a szúnyog ellenálló képességét a Plasmodium falciparummal szemben. "Az Anopheles genetikai állományának kutatása során ez lehet az eddigi legjelentősebb előrelépés, hisz ha a szúnyogpopulációkban elterjed a parazitával szembeni ellenállásért felelős gén, talán visszaszorítható lesz a malária" - véli Fotis Kafatos, a Heidelbergi Egyetem munkatársa.

Az első örömteli nyilatkozatok mellett azonban a kutatásban részt vevő szakemberek hangsúlyozták, hogy a jelenlegi 200 millió USA-dolláros évi támogatásnál sokkal többre lenne szükség ahhoz, hogy a program eredményeit a gyakorlatban is hasznosítani lehessen.