Halad a felkészülésben az orosz "űrturista"

Sikeresen befejezte a űrutazásra való felkészülés első szakaszát Szergej Polonszkij, szentpétervári építési vállalkozó, és a gyakorlati edzéseket követően megkezdte a Szojuz-űrhajó felépítésének tanulmányozását  - közölte az  űrhajósokat felkészítő, Jurij Gagarinról elnevezett központ képviselője.

 

A felkészítő központ képviselője hangsúlyozta: korai volna még kijelenteni, hogy a harmincéves szentpétervári üzletember készen áll az "űrturistáskodásra". Egyelőre még csak erőt gyűjt, hogy aztán eldöntse,  folytatja-e a felkészülést az űrutazásra, vagy sem.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az orosz üzletember a világ harmadik űrturistájaként az orosz Szojuz-űrhajó fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra utazik.

Szergej Polonszkij a gyakorlatok során sikeresen alkalmazkodott a súlytalanság körülményeihez. Ugyanakkor a Roszaviakozmosz orosz űrügynökség, valamint a Nemzetközi Űrállomás többi partnervállalkozásának hivatalos jóváhagyása nélkül nem utazhat senki a Szojuz-űrhajóval, még akkor sem, ha rendelkezik a meglehetősen borsos összegű részvételi díjjal - mondta a felkészítési központ illetékese. Polonszkij eddig nem  folyamodott engedélyért az orosz űrhajózási főhatósághoz - tette hozzá.

Eddig  két  nem hivatásos űrhajós vett részt saját költségén űrutazáson a Szojuz-űrhajóval: Dennis Tito amerikai üzletember, illetve Mark Shuttlevort dél-afrikai vállalkozó. Mindegyikük 20 millió dollárt fizetett az egyhetes utazásért. Tervezte még az űrrepülést a népszerű 'N Sync együttes énekes, Lance Bass is, a szerződésben vállalt pénzügyi kötelezettségeinek elmulasztása miatt azonban az ő útjára azonban nem került sor.