A gyilkossági kísérletben a HIV-rokonság volt a bizonyíték

Vágólapra másolva!
A louisianai orvost 50 év kényszermunkára ítélték. A vád: HIV-vírust fecskendezett barátnője karjába. A bizonyítékot az asszonyba jutott vírustörzs leszármazása szolgáltatta. 
Vágólapra másolva!

Janice Trahan gyermeke mellett pihent, amikor berontott a szobába volt szeretője, dr. Richard J. Schmidt, és egy injekciós tűt döfött a karjába. A férfi azt mondta barátnőjének, hogy csak B-12 vitamint kapott, ám az asszony azonnal érezte, hogy baj van.

Az orvos egy évtizedes kapcsolatuk alatt többször megfenyegette férjezett szeretőjét, keservesen meg fogja bánni, ha elhagyja.

Forrás: ORIGOA kapcsolatnak az asszony, aki mellesleg a férfi asszisztense volt, akkor vetett véget, amikor elvált férjétől, ám Schmidt a maga részéről nem volt hajlandó megtenni ugyanezt a lépést. A végeredmény: 1994. augusztus 4-én Schmidt doktor AIDS-et okozó HIV-vírust fecskendezett szeretője karjába, amiért öt évvel később egy louisianai bíróság gyilkossági kísérlet vádjával 50 évnyi kényszermunkára ítélte.

Hogy mennyiben érdekes mindez tudományos szempontból? Annyiban, hogy a bíróságon benyújtott bizonyítékokhoz az evolúcióbiológiát hívták segítségül.

Igen egyszerű lehetett volna Schmidt doktor gyilkossági szándékának bizonyítása, ha az asszony vérében kimutatott HIV-vírus azonos lett volna azzal, amit az orvos rendelőjének hűtőszekrényében találtak. A HIV-vírus esetén azonban ez a lehetőség kizárható, ugyanis amint a vírus új szervezetbe kerül, önálló fejlődési vonalon indul el, gyakori mutációkkal. Az azonosság kimutatása az eset és a tárgyalás közt eltelt évek miatt egyértelműen lehetetlen volt.

A szakemberek előtt tehát csak egy út maradt: kimutatni, hogy az asszonyban, illetve az orvos rendelőjében lévő vírusok közös családfáról, közös őstől származnak.Forrás: ORIGO

A vizsgálat során 28 louisianai AIDS-fertőzöttől vettek mintát, hogy kimutassák az asszony vírusának és a 28 egyéb vírus DNS-láncának közös vonásait, magyarázza David Mindell, a University of Michigan evolúcióbiológia professzora.

"Valóban olyan volt, mint egy családfa kinyomozása" - teszi hozzá a professzor. A szakemberek a sziszifuszinak mondható munka során igyekeztek az egymással legszorosabb rokonságot felmutató vírustörzseket családfákba rendezni, és végül megtalálták, amit kerestek: a vizsgált DNS-láncok közül kettő szoros rokonságban állt egymással. Az egyik az asszony vírusának DNS-e, a másik a doktor rendelőjében őrzött vírus DNS-e volt.

Jóllehet az esetben nem az evolúcióbiológiai bizonyíték juttatta a férfit a börtönbe, ám ez volt mind ez idáig az első és egyetlen bírósági ügy, amiben a evolúcióbiológia kulcsszerepet játszott. A szakemberek szerint a módszer számos egyéb területen, így például biológiai fegyverek származási helyének kinyomozásakor is jó szolgálatot tehet a jövőben.