Kemény fickók a világ tetején

Expedíció indult a Föld legmagasabban fekvő tavához, hogy megvizsgálják: hogyan maradhat életben bármi is ilyen mostoha környezetben. Az eredményeket a Földön kívüli élet utáni kutatásban kamatoztathatják.

Forrás: ORIGO
A Licancabur-tűzhányó az AndokbanMichael Endl

A chilei Andokban, az 5916 méter magas Licancabur nevű szunnyadó tűzhányó kráterében található a Föld legmagasabban fekvő tava. A nagy magasság, az Egyenlítőhöz való közelség (2500 km) és a ritka levegő miatt a vulkán csúcsa az UV-sugárzásnak leginkább kitett helyek közé tartozik bolygónkon. A név nélküli krátertóban azonban a szigorú körülmények ellenére virágzik az élet.

Milyen élőlények élnek a tóban és hogyan alkalmazkodtak a szélsőséges környezeti feltételekhez? A NASA és a SETI Intézet szervezésében indult nemzetközi kutatócsoport ezeket a kérdéseket szeretné megválaszolni. A tóban élő ún. extremofil élőlényeket vizsgálják, s fúrásokat végeznek a tó aljzatán is. Dr. Nathalie Cabrol (SETI Institute/NASA Ames Research Center), a kutatások vezetője elmondta: amennyiben volt élet a Marson mintegy 3,5 milliárd évvel ezelőtt, akkor az egykori marsi organizmusok hasonló védelmi mechanizmusokat használhattak túlélésük érdekében, mint amelyeket most használnak a Licancabur-vulkán tavában élő szervezetek.

A kutatók szerint az expedíció során gyűjtött adatok kulcsfontosságú információkat szolgáltathatnak a földi élet tűrőképességéről, illetve jó "ötleteket" nyújthatnak arra is, hol és milyen eszközökkel keressünk életet a Marson vagy a Jupiter Europa nevű holdján a jövőben.

Forrás: ORIGO
A Föld legmagasabban fekvő tavaMichael Endl

A krátertó felszínét az év nagy részében jégborítás takarja, akárcsak az Europa felszínét (természetesen sokkal vékonyabb - a jég vastagsága itt kb. 70 cm-es, szemben az Europa valószínűleg 2-3 km-es jégtakarójával). További párhuzam lehet, hogy a kutatók szerint a krátertó alsó vízrétegei melegek lehetnek a vulkáni fűtés miatt - az Europán is egy belső fűtést képzelnek el az óceán mélyén.

Az expedíció által gyűjtött adatok a várakozások szerint arra a kérdésre is választ adnak, hogyan maradhatnak életben különféle organizmusok ilyen alacsony oxigénszinten és légnyomáson (a tengerszinti légnyomásnak mintegy 50%-án), illetve ilyen erős, az élet számára igen káros UV-sugárzásban.

Forrás: ORIGOAz expedíció biológia csoportját egy magyar származású kutató, dr. Friedmann Imre (jobbra) vezeti. A NASA Asztrobiológiai Intézetének mikrobiológusa reméli, hogy számos új fajt fedeznek majd fel a hagyományos vizsgálatok és a DNS-analízisek segítségével.

Geológiai szempontból érdekes kérdés, mi biztosítja a tó fennmaradását, hiszen a világ egyik legszárazabb területén, az Atacama-sivatagban található. Nem ismernek olyan vízfolyást, ami a tavat táplálná, az éves csapadékmennyiség pedig mindössze néhány mm/év. Az elképzelések szerint a tó alján egy hidrotermális forrásrendszer található.

A 2002. október 16-án kezdődött, 25 napos expedíció által gyűjtött adatok és minták előzetes feldolgozása a közeli Antofagasta városban (Chile) történik, majd az expedíció anyagát az Egyesült Államokba szállítják.

Extremofilek és asztrobiológia

A Földön kívüli élet utáni kutatás legfontosabb eredményei azonban nem a világűrből, hanem magáról a Földről származnak. Az utóbbi években mindenki számára világossá vált, hogy az élet sokkal szívósabb és alkalmazkodóképesebb dolog, mint azt eddig a legtöbben gondolták. Szinte nincs olyan mostoha élőhely, ahol az élet primitív formái - főként baktériumok - ne létezhetnének. A szélsőséges környezeti feltételek között élő szervezetek - ún. extremofilek - listája az utóbbi években alaposan kibővült. Az extremofilek benépesítik a hévforrásokat, a sarki jégsapkák eltemetett tavait, a tundra örökké fagyott talaját, a mélytengeri füstölgők környékét, a különleges vegyi adottságú helyek sokaságát, sőt - ami talán a legnagyobb meglepetés - mélyen a földkéreg kőzeteiben is megélnek. Az élet mindent "megfertőzött" bolygónkon.

Az extremofilek jelentősége óriási a jövő exobiológiai kutatásaiban. Egyrészt a felfedezés sikerét ígérik, hiszen például a Mars és a földi tundra egyaránt fagyott talajai között alig lehet különbség; az Europa jég alatti óceánja - amelynek aljzatán talán ugyanúgy mélytengeri füstölgők vannak - és az Antarktisz jég alatti tavai hasonló életfeltételeket jelenthetnek, és így tovább. Az extremofil szervezetek vizsgálata tehát egyrészt arra tanít bennünket, hogy milyen környezetben kell majd vizsgálódnunk, ha életét keresünk majd a jövő küldetései során. Ennél is fontosabb azonban, hogy ezek a szívós kis élőlények azt is elárulják, hogy mi után kell kutatnunk; milyen alaktani-, geokémiai- és biokémiai jegyek árulkodhatnak élőlények - vagy egykor volt élőlények nyomainak - jelenlétéről.