Matató kutató a Természettudományi Múzeumban

Vágólapra másolva!
Matató kutató címmel, a múzeológia kulisszatitkaiba bepillantást engedő tudományos előadásokat tartanak október 28-án, hétfőn Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Vágólapra másolva!

Holler Judit, a rendezvény szervezője az MTI-nek elmondta: a magyar múzeumügy fennállásának 200. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvénnyel az intézmény születésnapját is köszöntik; a 200 éves múltra visszatekintő Magyar Természettudományi Múzeum október 29-én ünnepli hatodik évfordulóját annak, hogy elfoglalta új otthonát a Ludovika téri épületben.

Tájékoztatása szerint a jubileumi ünnepségre a tudomány különböző területeiről érkeznek szakemberek - többek között antropológusok, növény- és őslénytári kutatók -, s az előadásokat követően lehetőség nyílik tanulmányozni például a parlagfű pollenjét, az "agyafúrt" vagyis lékelt koponyákat, a zöld színű kék algákat.

A rendezvény múzeumi belépővel látogatható a VIII. kerület, Ludovika tér 6. szám alatt található intézményben.