Képek az év legnagyobb földrengéséről

Vágólapra másolva!
Az Amerikai Geológiai Szolgálat nyilvánosságra hozta a nagy alaszkai földrengés után készített felvételeket. A geológusok a frissen kialakult, 230 m-es repedést vizsálják.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, 2002. november 3-án a Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés rázta meg Alaszka ritkán lakott, középső és déli részét. A földrengés epicentruma mintegy 145 kilométerre délre volt Fairbanks várostól. A mintegy harminc másodpercen keresztül tartó esemény az idei legnagyobb földrengés volt Észak-Amerikában, s egyben az egész bolygón. Komolyabb károk és halálos áldozatok szerencsére nem voltak, csak néhány sérülésről érkezett jelentés. A transzalaszkai olajvezeték is igen jól viselte a megpróbáltatásokat.

The 2002 Denali Fault earthquakehttp://earthquake.usgs.gov/eqinthenews/uslbbl/index.htmlInformációk a 2002. november 3-ai alaszkai földrengésről az USGS honlapján.

A földrengés hatására a Denali-törésrendszer mentén egy több mint 230 kilométer hosszúságú friss repedés keletkezett a felszínen, amelyet most az Amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) kutatói tanulmányoznak. Az általuk készített felvételeken remekül megfigyelhetjük Észak-Amerika egyik legnagyobb "megrázkódtatásának" nyomait.

Forrás: USGS

A légifelvételen piros vonal jelzi a Denali-törésrendszert. A kép jobb felső részén kékkel bekarikázva a 2002. november 3-ai, a Richter-skála szerint 7,9 erősségű földrengés epicentruma. Alatta ugyancsak kékkel jelölve a nagy földrengést előrejelző, 2002. október 23-án kipattant 6,7-es erősségű rengés epicentruma. (Fotó: Wesley K. Wallace, Geophysical Institute, University of Alaska Fairbanks)

A Denali-törésrendszer mentén a kőzetburok két darabja vízszintesen mozdul el egymás mellett. November 3-án a törésvonaltól északra eső rész mozgott nyugat-keleti irányban. A legnagyobb elmozdulás hét méter (!) volt, így nem meglepetés, hogy az ennek következtében 5 kilométeres mélységből kipattanó földlökések az idei év eddigi rekordjának számítanak. A kőzetburok darabjainak átlagos elmozdulási sebessége a törésvonal mentén 1 cm/év, a hét méteres elmozdulás tehát azt jelenti, hogy a most kioldódó feszültség 700 év alatt halmozódott fel a kőzetburokban. A Denali-törésrendszer mentén legutóbb 1912-ben volt hasonló erősségű esemény, amely a Richter-skálán 7,2-es fokozatot ért el.

Az újonnan kialakult, több mint 230 méter hosszúságú felszíni repedés egy szakasza. Szélessége átlagosan 5 méter, s helyenként eléri a 3 méteres mélységet. A háttérben jobbra a Delta River völgyét, balra gyűrődéses formákat láthatunk.

Forrás: USGS

A Denali-törésvonal egyik szakasza, a Canwell-gleccser északi oldalán.

Forrás: USGS

A kép jobb oldalán a Richardson Highway főútvonal, balra a transzalaszkai kőolajvezeték. Mind az út, mind a vezeték megsérült ezen a szakaszon.

Forrás: USGS

A földmozgások nyomai a Richardson Highway egyik szakaszán. Az út két szakasza három métert mozdult el egymáshoz képest.

Forrás: USGS

A földmozgások nyomai a Tok Cutoff Highway főútvonal mentén, ahol az elmozdulás mértéke körülbelül hét méter volt.

Forrás: USGS

A Denali-törésvonal egyik szakasza tisztán látható a fák között.

Forrás: USGS

Meggyengült és besüllyedt felszínrészlet a Fielding-tó északi partján, 11 kilométerre délre a törésvonaltól. Figyeljük meg a megdőlt épületeket.