Mindig is amolyan kisebb forradalomként emlegették a kutatók az elektronikus papírt, amely - ha megvalósul - mint "újra írható médium" egy szép napon feleslegessé teheti a hagyományos újságokat és könyveket. Addig azonban még nem jutottak el, hogy piacra kerülhetett volna.

Forrás: ORIGOEgy neves holland cég Eindhovenben működő laboratóriuma most azt tervezi, hogy 2003 második felében piacra dobja az első elektronikus papírt - jelentette be Marc Johnson, a cég kutatója.

Az elektronikus papír összecsavarható, akár egy újság és tetszés szerint bármikor feltölthető újabb és újabb digitális tartalommal.

Anyaga milliméter vékonyságú fólia, amelynek közepén található az úgynevezett elektronikus tinta: sok millió parányi, fekete vagy fehér pigmenttel töltött mikrokapszula. Ha a kapszulákat árammal töltik fel, akkor felkerülnek a felszín egyik oldalára.

Célzott jelzésekkel pontosan irányíthatók a fekete vagy fehér golyócskák úgy, hogy a felszínen egy bizonyos kép vagy szöveg jelenik meg.

A cég kutatói már képesek bemutatni egy működő hajszálvékony, ötcolos "monitor" prototípusát, amely tetszés szerint bármilyen szöveget megjelenít. Folyamatban van színes display-ek gyártása is, de néhány részlet még megoldásra vár.