Mérföldkő a HIV-vakcinák történetében

Vágólapra másolva!
Megkezdődtek a klinikai próbák az első olyan HIV-vakcinával, amely komplex összetételénél fogva a fertőzések 90%-ára jelenthet megoldást, amennyiben sikeresnek bizonyul.
Vágólapra másolva!

Az amerikai fertőző betegségek és allergia nemzeti intézet (National Institute of Allergy and Infectious Diseases, NIAID) kutatói által kifejlesztett HIV-vakcina az AIDS kialakulását okozó vírus három legfontosabb változatának (A, B, C) genetikai anyagából tartalmaz részleteket. E három változat felelős az összes vírusfertőzés 90%-áért világszerte.

"Ez az első multigénes HIV-vakcina, amely a klinikai próbák szakaszába lépett, így fontos mérföldkőnek számít a HIV-vakcinák történetében" - nyilatkozta Anthony S. Fauci, a NIAID igazgatója.

AIDS-konferencia - 1000 dollár egy megmentett életért/tudomany/tarsadalom/20020708aidskonferencia.html2002. július 8. Sok milliárd dollár, sokkal agresszívebb kampány és nemzetközi összefogás kell ahhoz, hogy megállítsuk az AIDS halálos menetelését.

A DNS-alapú vakcina az eddigi vizsgálatok során igen hatékonynak és biztonságosnak bizonyult. A vakcina a HIV-vírus négy génjének módosított változataiból tartalmaz részleteket (gag, pol, nef és env jelzésű gének). Az eddigi tapasztalatok alapján génszakaszok - illetve a róluk készülő fehérjék - alkalmasak immunválasz kiváltására, ám nem képesek fertőzés kialakítására.

Három gén (gag, pol, nef) az észak-amerikai és európai fertőzések zöméért felelős B-változatból származik, az env-gén viszont - amely a vírus egyik burokfehérjéjét kódolja - az Afrikában leggyakoribb A és C változatokból. Az env-gén által kódolt fehérje kulcsszerepet játszik abban, hogy a vírus felismerje az emberi immunsejteket és hozzájuk kapcsolódhasson. Ez a vakcina az első, amelyben mindhárom vírustörzs génjeit egyesítették.

További információk a NIAID honlapjánhttp://www.niaid.nih.gov/default.htm

A kérdés az, hogy egy ilyen komplex vakcina hatékonyabb-e a roppant gyorsan változó vírusváltozatok ellen, mint szimpla társaik. A most kezdődött klinikai próbáknak erre kell választ adniuk. A vakcinát egyelőre 50 egészséges, tehát HIV-negatív önkéntesen próbálják ki. Az önkéntesek egy része azonban közönséges sóoldatot kap. Sem ők, sem az őket figyelemmel követő orvosok nem tudják, ki kapott valódi hatóanyagot. A vakcina hatását és biztonságosságát egy év múlva értékelik, megvizsgálva, milyen mértékű és milyen tartós az immunválasz. Kedvező eredmények esetén szélesebb körű klinikai próbák következnek, más országok (Haiti, Dél-Afrika) önkénteseinek bevonásával.

A 2001-ben már 3 millió áldozatot szedő világjárvány kezelésénél a fő hangsúlyt továbbra is a megelőzésre kell helyezni, felvilágosítással és megbízható vakcinák kifejlesztésével. A legújabb adatok szerint 40 millió ember fertőzött a HIV-vírussal, de cselekvés hiányában ez a szám egy évtizeden belül 100 millióra nőhet.