Sikeresen startolt az új amerikai hordozórakéta

Vágólapra másolva!
Közép-európai idő szerint szerdán éjjel sikeresen startolt a floridai Kennedy-űrrepülőtérről az amerikai Delta 4 hordozórakéta. A Boeing cég által kifejlesztett hordozóeszköz egy európai távközlési műholdat állított Föld körüli pályára.
Vágólapra másolva!

Fotó: Thom Baur/BoeingA startot egy hónappal korábbra tervezték, de műszaki gondok miatt többször halasztották. Szerdán éjjel, közép-európai idő szerint 23.39-kor azonban végre útnak indult a Boeing új generációs rakétacsaládjának első képviselője. 37 perccel a start után a hordozóeszköz által szállított hasznos teher, az Eutelsat W5 nevű európai távközlési műhold rendben a kijelölt pályára állt.

Az MTI információi szerint az amerikai védelmi tárca félmilliárd dollárral támogatta a Delta 4 fejlesztési programját, akárcsak amerikai vetélytársát, az orosz hajtóművekre építő Atlas V fejlesztését (Lockheed Martin). A tőkeinjekciók célja, hogy az Egyesült Államok a maiaknál gazdaságosabb hordozórakétákkal rendelkezzen a jövőben. Ezzel a kereskedelmi célú rakétaindítások piacán is versenyképesebbek lehetnek majd az amerikaiak.

Minden, amit a Delta 4-ről tudni kellhttp://www.spaceflightnow.com/delta/delta4/A SpaceflightNow összeállítása az új amerikai hordozóeszközről.

Mint arról az MTI beszámolt, a csaknem 60 méter hosszú Delta 4 amerikai fejlesztésű hajtóműve - az első az űrrepülőgépes program elindulása óta - másodpercenként egy tonna folyékony üzemanyagot fogyaszt az emelkedés első szakaszában. A Boeing nem kívánta részletezni, mennyibe került a Delta 4 startja, s azt sem fedte fel, mennyit költött összesen az új hordozórakéta - illetve a 17 millió lóerőt kifejteni képes, hidrogén-üzemanyagú hajtómű - kifejlesztésére.