Az első magyar szavak a Marson - szavazzon a nyertesre!

Vágólapra másolva!
Az első magyar szavak a Marson témájú felhívásunkra közel 450 értékelhető válasz érkezett. Felhívjuk kedves Olvasóinkat, válasszák ki az általuk legjobbnak tartott szavakat!
Vágólapra másolva!

Forrás: NASAMint arról korábban beszámoltunk, 2002. októberében nyilvánosságra hozták a Mars Society által kiírt "Az első szavak a Marson" elnevezésű verseny eredményeit. A világ minden tájáról 1547-en összesen 3672 ötletet küldtek be arra, melyek legyenek az első Marsra érkező ember első szavai.

Az [origo] Tudomány rovata e jeles alkalomból felhívta vállalkozó szellemű olvasóit, hogy leleményes ötleteikkel járuljanak hozzá e történelmi témához, és írják meg nekünk, mit mondanának ők a Marson.

Olvasóink fokozott aktivitását és talán az űrkutatáshoz való vonzódását remekül érzékelteti, hogy felhívásunkra 447 értékelhető válasz érkezett. Ez alatt azt értjük, hogy ezek voltak azok a válaszok, amelyek nem tartalmaztak olyan obszcén kifejezéseket, amelyeket nyilván az elképzelt történelmi pillanat hevében, mindent elsöprő lelkesedéssel fogalmaztak meg kevésbé visszafogott Olvasóink (például "Ez tényleg a Mars, b...a meg!!!").

Nem közöljük azokat a politikai színezetű hozzászólásokat sem, amelyek a "vörös bolygó" kifejezést lovagolták meg, számos alkalommal javasolva az egész égitest teljes átfestését. "Ünnepélyes" hozzászólás gyakorlatilag nem érkezett, amiből arra következtethetnénk, hogy mi magyarok a helyzet kellő komolyságát felfogva ugyan, mégis vidáman, tréfálkozva, egy új világhoz illő önbizalommal landolnánk bolygószomszédunk felszínén.

E rövid bevezető után lássuk a szerkesztőségünk által legjobbnak ítélt szövegeket.

1. versus (E-Mail): "Ez a csodálatos bolygó az otthonomra emlékeztet...vörös és rideg, mint a feleségem."

2. F.Laci & G. Pál: "Ez egy kis lépés nekem...négy "hosszú lépést" a fiúknak!"

3. Bednarik Peti: "De hol itt az egér?"

4. Zsigabá: "Nnna, itt aztán az asszony kedvére porszívózhatha!"

5. Pápa Levente: "Nyugi srácok, jöhettek. Itt nincs kutyaszar. Egy pesti srác!"

6. Vörös László: "Nem tudom, hogyan lehet itt rontani az életfeltételeket, de vágjunk bele."

7. Ottó Rezső: "MARS innen, te kis zöldfejű! Ne lábatlankodj itt!"

8. Alex Hodi: "Ha a Holdra nem is, de a Marsra azért eljutottunk !"

9. Kozma Richárd: "Mi ez a zöld izé?"

10. Daruka Mihály: "Ez az orosz zászló meg hogy került ide?"

Felhívjuk kedves Olvasóinkat, válasszák ki az általuk legjobbnak tartott szavakat, s küldjenek levelet címünkre! A levélbe csak a "Mars" szót és a választott mondat sorszámát írják be. A legtöbb szavazatot kapott mondat tulajdonosa könyvjutalomban részesül.

Minden kedves Olvasónknak köszönjük az eddigi leveleket.