Gének, fekete lyukak, emberősök: 2002 a tudományban

Vágólapra másolva!
A 2002-es évben nagy lendülettel folytatódott a genetikai információk feltérképezése és az így nyert adatok értelmezése. Miközben megkezdődik a genomika igazi aranykora, egyre mélyebben pillantunk az Univerzum múltjába.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év talán legnagyobb szenzációja volt, hogy nyilvánosságra hozták az emberi genetikai állomány első vázlatos térképét. Az emberi genom első analízisének eredményeiről részletesen beszámoltunk Olvasóinknak.

A genetika 2002-ben is lendületben maradt: új szervezetek genetikai állományát térképezték fel, ám ami még fontosabb, folyamatosan zajlanak a genomikai kutatások, azaz a genetikai információk értelmezése is. Nem véletlen, hogy összeállításunk csaknem fele a genetika és a genomika eredményeivel foglalkozik.

Visszatekintünk a csillagászat és űrkutatás leglátványosabb eredményeire is: a szenzációs feketelyuk-felfedezésekre, a pompás új Nap- és Szaturnusz-képekre és a töménytelen marsi vízjég igazolására. Megemlékezünk a tanulságos júliusi kisbolygó-fenyegetésről, majd két valódi ínyencfalattal zárjuk áttekintésünket: a legősibb emberőssel és az atomok belsejének "lefényképezésével".