Az év második felében Kína embert küld az űrbe

Vágólapra másolva!
Kína 2003 második felére tervezi, hogy embert küld a világűrbe. Ezt a CNS kínai állami hírügynökség jelentette csütörtökön, a kínai űrprogram egyik vezetőjére, Jüan Csiere hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A kínai illetékes azután tette ezt a bejelentést, hogy visszatért Pekingbe a Góbi-sivatagban levő Csiucsüan kínai űrrepülőtérről, ahonnan hétfőn felbocsátották a Sencsou IV nevű kínai űrhajót. Ezt már minden tekintetben úgy szereltek fel, hogy ember szállítására is alkalmas lett volna.

Eddig csak az Egyesült Államok és a volt Szovjetunió, illetve Oroszország küldött fel embert a világűrbe saját erejéből. Más nemzetek űrhajósai is jártak ugyan már az űrben, de csak Washingtonnal vagy Moszkvával együttműködve.

Amerikai szakértők tudomása szerint Kína a későbbiekben saját űrállomást akar üzemeltetni, s saját erőből kíván építeni többször felhasználható űrrepülőgép-rendszert. A kínai sajtó egyes cikkei szerint a kínai űrkutatók célba veszik a Holdat is, ahol állandó bázist szeretnének kialakítani az égitest ásványkincseinek tanulmányozására és esetleg kiaknázására.