Mandulával az Alzheimer-kór ellen

Vágólapra másolva!
Az olajos magvakban és néhány zöldségben megtalálható antioxidánsok megelőzhetik az Alzheimer-kór kialakulását, vélik a kutatók.
Vágólapra másolva!

Forrás:ccs.eduA spenót, a brokkoli vagy a kelbimbó gazdagon tartalmaz olyan antioxidánsokat, amelyek magas C- és E-vitamin-tartalmuk miatt megóvhatnak az általában idősödő korban jelentkező, memória- és felismerési zavarokkal járó Alzheimer-kórtól. Erre következtetnek abból a fölmérésből, amit 815, 65 év feletti, a kórtól mentes páciensen végeztek 7 éven keresztül. A megfigyelés végére azon pácienseknél, akik étrendje az évek során a nagy arányban tartalmazott E-vitamint, 70%-kal kisebb mértékben jelentkeztek a kór tünetei, mint E-vitaminban szegény táplálékot fogyasztó társaiknál.

A nem természetes formában szedett vitaminkiegészítők fogyasztása ezzel szemben nem járt hasonlóan kedvező hatással. Ez az úgynevezett plafon-hatással van összefüggésben, véli Martha Clare Morris epidemiológus (Rush Institute for Healthy Aging, Chicago). "Az E-vitamin bizonyos mennyiségben, úgy tűnik, védelmet ad, ám ennél a mennyiségnél több már nem fokozza feltétlenül az Alzheimer elleni hatást."

Az E-vitaminnal ellentétben Morris nem talált jelentős összefüggést a C-vitamin-bevétel és az Alzheimer-kór előfordulása között, ám egy széles körben elvégzett holland tanulmány, melyet Morris eredményeivel együtt közölt a Journal of the American Medical Association (JAMA), mind az E, mind a C-vitamin esetében lehetséges védelmi hatásról számol be.

Forrás: uiuc.eduSzakemberek már régóta feltételezték, hogy ezen vitaminok antioxidánsai lelassítják a demenciához vezető idegrendszeri sorvadást, ám a kettő közti ok-okozati összefüggést korábban nem mutattak ki. A JAMA-ban megjelent tanulmányokhoz fűzött szakértői vélemények arra hívják föl a figyelmet, hogy az antioxidánsoknak tulajdonított jótékony hatást esetleg nem is azok, hanem más táplálékkal bevitt anyagok okozzák.

Az E-vitamin Amerikában emberi szervezet számára ajánlott napi beviteli mennyisége (recommended daily allowance, RDA) 25 milligramm, miközben a kimutatások szerint az amerikaiak mindössze felét, maximum háromnegyedét "fogyasztják". A C-vitamin, az E-nél sokkal közismertebb hatásai miatt, úgy tűnik, kellő mennyiségben jut be az amerikaiak szervezetébe: a nők a számukra megállapított 75, a férfiak 90 milligrammhoz jutnak.

A tanulmányokban leírtakat látva a szakértők arra buzdítják a fogyasztókat, az E-vitamin áldásos hatása érdekében állati zsír helyett növényi olajjal főzzenek.