Októberben indul a kínai űrhajós

Vágólapra másolva!
Kína még az idén ősszel embert küld a világűrbe saját fejlesztésű űrhajó fedélzetén - jelentette ki a kínai űrkutatási hivatal illetékese.
Vágólapra másolva!

Az AFP által idézett személy szerint a kínai hivatalnak "feltett szándéka, hogy 2003 októberében útnak indítsa a Sencsou-5 űrhajót, fedélzetén egy űrhajóssal". A pontos időpont sok mindentől függ, ám a startra október táján kerül majd sor - tette hozzá.

A kínai sajtó hírei szerint évek óta folyik 14 kínai vadászpilóta kiképzése az űrutazásra. Mindegyikük több mint ezer órás repülési gyakorlattal rendelkezik. Ketten közülük az orosz űrhajósképzést is elvégezték. Tavaly valamennyien részt vettek egy egyhetes földi tréningen a Sencsou-4 űrhajó fedélzetén, amelynek visszatérő kabinja 2003. január 5-én ért földet Belső-Mongólia területén, miután az űrhajó (utas nélkül) egy héten át keringett a Föld körül.

Eddig csak az Egyesült Államok és a volt Szovjetunió, illetve Oroszország küldött fel embert a világűrbe saját erejéből. Más nemzetek űrhajósai is jártak ugyan már az űrben, de csak Washingtonnal vagy Moszkvával együttműködve.

Amerikai szakértők tudomása szerint Kína a későbbiekben saját űrállomást akar üzemeltetni, s saját erőből kíván építeni többször felhasználható űrrepülőgép-rendszert. A kínai sajtó egyes cikkei szerint a kínai űrkutatók célba veszik a Holdat is, ahol állandó bázist szeretnének kialakítani az égitest ásványkincseinek tanulmányozására és esetleg kiaknázására.