A fiúk nehezebben jönnek a világra

Vágólapra másolva!
Megerősítést nyert az a megállapítás, mely szerint szüléskor a fiúk több nehézséget okoznak, mint a lányok.
Vágólapra másolva!

Forrás: duke.eduNyolcezer elsőszülött csecsemő világra jöttének körülményeit vizsgálva egy dublini szülészeti klinika orvosai erre a megállapításra jutottak - olvasható a British Medical Journal című orvosi szaklapban.

"Annak érdekében, hogy csökkentsük a hosszasan vajúdó anyák aggodalmait, gyakran mondjuk nekik viccesen, hogy biztosan fiú lesz. Utána akartunk járni, vajon nincs-e valódi összefüggés a komplikáltabb szülés és a gyermek neme között" - magyarázza Maeve Eogan, a dublini National Maternity Hospital orvosa.

A tanulmány során nyolcezer, 1997 és 2000 közötti szülést vizsgáltak, kizárólag olyanokat, amelyek során kellő időben, spontán indult meg a vajúdás és a szülés folyamata.

Az eredmények azt mutatták, hogy a fiúkkal állapotos asszonyoknak az orvosok gyakrabban írtak elő a szülési fájdalmakat megindító oxitocin hormont, sokkal inkább (20%-kal többször) volt szükség a szülésnél fogóra és más műszerekre. Annak esélye, hogy császármetszésre kerül sor, a fiúknál 50%-kal volt nagyobb, mint a lányoknál. Itt kell megjegyeznünk, hogy mint arról már korábban hírt adtunk, nem a szülés nehézsége az egyetlen különbség a két nem között: a fiúmagzatok átlagosan egy nappal tovább maradnak az anyaméhben, mint a lányok.

"Mindezek ellenére ez nem azt jelenti, hogy a fiúgyermeket váró anyáknak aggódniuk kéne, hisz a vizsgált esetekből komplikációk nélkül született meg a lányok 76,5 és a fiúk 71,2 százaléka" - mondta Eogan. Császármetszésre a fiúk 6,1 és a lányok 4,2 százalékánál volt szükség.

A különbségek okára mindeddig nem tudtak fényt deríteni a kutatók. Azt viszont igaznak tartják, hogy születésükkor a fiúknak nagyobb a fejük, mint a lányoknak, és ezáltal tovább tart náluk a szülés. Ennyi azonban még nem elégséges magyarázat az eltérésekre.