Gyorssajt klónozott tehén tejéből

Vágólapra másolva!
Egy új-zélandi kutatócsoportnak első ízben sikerült klónozással olyan teheneket létrehoznia, amelyek jobb minőségű és a magas hőmérsékletnek jobban ellenálló tejet adnak - olvasható a Nature Biotechnology című szakfolyóirat legfrissebb számában.
Vágólapra másolva!

A tizenegy klónozott tehénből kilencnek a teje sokkal nagyobb mennyiségben tartalmaz két proteinfajtát, mint a közönséges teheneké: 8-10 százalékkal több kazeint és a "normális" tejhez képest kétszer annyi kappakazeint.

Götz Laible és társai, a hamiltoni (Új-Zéland) AgRuakura Research Centre kutatói szerint e két protein bőséges jelenléte a tehéntejben meggyorsítja a sajt előállítását és jelentős megtakarítást tesz lehetővé a tejiparnak. Persze csak akkor, ha az államok egészségügyi hatóságai engedélyezik, a genetikai módosításokra gyanakvással tekintő nagyközönség pedig elfogadja az új termékeket.

Szarvasmarhákat már eredményesen klónoztak korábban is, hogy emberek gyógyítására alkalmas molekulákat termeltessenek velük a tejükben. Ezúttal azonban az első olyan kísérletről van szó, amelynek célja a tej minőségének javítása.

Összesen 126 kísérletre volt szükség a 11 klónozott tehén létrehozásához. Az első klónozott birka, Dolly megszületése, 1997 óta a tudósok sikerrel hoztak létre klónozott egereket, teheneket, kecskéket, sertéseket, nyulakat, sőt macskákat is.

A klónozás ugyanakkor igen nagy veszteséggel jár: hat kísérletből átlagosan csak egy klónozott állatnak sikerül világra jönnie, a megszületettek egy része pedig korán elpusztul. A túlélők között is sok torz marad, gyakoriak a fejlődési rendellenességek és a betegségek (szív-, tüdő és veseelégtelenség, immunrendszeri hiányosságok, korai öregedés, érelmeszesedés stb.).