Óriás őselefánt foga tűnt fel Kínában

Vágólapra másolva!
4-5 millió éve élt elefánt megkövült foga bukkant fel Kínában. A kutatók szerint a kövület a Kínában eddig valaha is felfedezett legnagyobb őselefánttól származik.
Vágólapra másolva!

Forrás: american eduA "kardfogú elefánt" maradványát egy magángyűjtő szolgáltatta be az észak-kínai kanszui (Gansu) tartományi múzeumnak.

Az őselefántnak életében összesen 12 foga volt. A megtalált fog nem kevesebb, mint 30 centiméter hosszú, 15 centiméter széles és 6,5 centiméter magas. A rágóeszköz méretei alapján a tudósok 9-10 méter hosszúra és 4-5 méter magasnak becsülik az állatot, amely 100 tonnát nyomhatott.

A kínai paleontológusok szerint ez az állat nagyobb és nehezebb lehetett, mint az a példány, amelynek megkövült maradványát 1973-ben fedezték ugyanebben a tartományban, Hosuj (Heshui) megyében, és amely az eddig ismert legnagyobb kínai őselefántpéldánynak számított.

Az újonnan előkerült ősfog lelőhelye nem ismert, mert a kövületet a gyűjtő egy falusi piacon vásárolta tíz évvel ezelőtt.