Kopernikusz elmélete

Kopernikusz lengyel csillagász (1473-1543) korszakalkotó elmélete, mely a XVI. században máig hatóan forradalmasította a világról alkotott tudományos világképet.

Ptolemaiosz II. századi rendszere egyre kevésbé elégítette ki Kopernikuszt. E geocentrikus világkép korábbi görög tudósok nézeteinek szintézise volt, s a XVI. századra dogmaként rögzült a tudományban. Ebben a bolygók egy-egy epiciklus (kis kör) kerületén mozogtak, azok középpontja a deferens (nagy kör) mentén keringett. A rendszer segített értelmezni a szabálytalanságokat: a bolygók fényességváltozását és időnkénti retrográd, hátráló mozgásukat, látszólagos pályájuk hurkait az égen. Ezzel jelezték előre az eseményeket a csillagászok, ám a mind pontosabb adatok miatt a jövőbeli helyzet kiszámítása egyre bonyolultabb lett.

Kopernikusz tanulmányozta az ókori görög szerzőket - közülük többen felvetették egy napközéppontú rendszer gondolatát. Kopernikusz ezek nyomán dolgozta ki heliocentrikus elméletét, bár - mivel ragaszkodott a kör alakú pályákhoz - ez nem lett egyszerűbb a geocentrikus modellnél.

Kéziratos művében, a Commentariolus-ban kimondta:

1. az égitestek nem egyazon középpont körül keringenek; 2. a Föld nem az univerzum, csak a holdpálya és a földi gravitáció középpontja; 3. a bolygórendszer és a mindenség középpontja a Nap; 4. a Föld-Nap távolság az állócsillagok távolságához képest elhanyagolhatóan kicsi; 5. az égbolt látszólagos mozgását a Föld tengelyforgása okozza;
6. a Nap látszólagos évi mozgását az magyarázza, hogy a Föld - akár a többi bolygó - a Nap körül kering; 7. a bolygók retrográd mozgása is ebből ered.

Műve először Herakleidész rendszerére utal, amelyben a két belső bolygó a Nap körül, a többi a Nappal együtt a Föld körül kering; majd Arisztarkhosz szisztémájára, mely a bolygókat is a Nap körül mozgatja. A mű végül egy heliosztatikus rendszert vázol fel, itt a Nap a középponttól távolabb található. A világ közepe egy üres pont (punctum equans), innen nézve állandó a bolygók szögsebessége.

Ezt Kopernikusz a világegyetem hű leírásának tartotta - szerinte a Föld kilenc féle mozgást végez. Kopernikusz ortodoxabb volt, mint Arisztotelész vagy Ptolemaiosz, s elődeinek észleléseit kritika nélkül vette át. Műve átértelmezi a ptolemaioszi rendszert. Pontokból és körökből álló geometriája is a fényesség, a bolygósebesség és a retrográd mozgások változásait magyarázza, valamint lehetővé teszi a fogyatkozások időpontjának pontosabb előrejelzését. A modell alkalmasnak bizonyult a naptárreformhoz is.

Fő műve, az 1543-ban megjelent De revolutionibus első könyve az elmélet lényegét és a bolygók helyes sorrendjét ismerteti: Merkúr, Vénusz, Föld (a vele mozgó Holddal), Mars, Jupiter, Szaturnusz (ekkoriban ezeket a bolygókat ismerték). A második a matematikai alapokat tárgyalja, a harmadikban a Föld mozgását, a napéjegyenlőségek változásait ismerteti. A 4. a Hold, az 5-6. a többi bolygó mozgását elemzi. Kopernikusz rendszere éppoly bonyolult, mint a ptolemaioszi, ám ő hitt abban, hogy ez magasabb rendű, és az isteni rend valódi képe. A közhittel szemben rendszerében - amelyet ő is elméleti hipotézisnek tekintett - nem csökkent, hanem 40-ről 48-ra nőtt a körök száma.