Nem hatékony az első AIDS-vakcina

Az első embereken tesztelt AIDS-elleni vakcináról, az AidsVax-ról bebizonyosodott, hogy nem válthatja be a hozzá fűzött reményeket.

Az amerikai biotechnológiai vállalat, a VaxGen három év alatt több mint ötezer emberen végezte el a vakcina tesztelését. Az előzetes eredmények szerint az AidsVax mindössze átlagosan 3,8%-kal, tehát minimális mértékben csökkentette a HIV-fertőzés arányát. A vakcina tehát nem tekinthető hatékonynak - áll a VaxGen közleményében. Ahhoz, hogy egy szert a HIV-fetőzéssel szemben hatékonnyá nyilvánítsanak, legalább a vizsgált esetek egyharmadában kell hatást kifejtenie.

Váratlan eredmény viszont, hogy a fekete, illetve az ázsiai tesztalanyok körében a vakcina 67%-kal alacsonyabb fertőzöttségi arányt produkált a placebo-csoporthoz képest - nyilatkozta dr. Michael Para, a tanulmány vezető kutatója. A vizsgálatban résztvevő feketék és ázsiaiak alacsony száma miatt azonban ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Rég várt eredmények

A kutatások jelen állása szerint a HIV-fertőzést nem lehet vakcinával megelőzni. Azok a készítmények, amelyekkel késleltethető az AIDS-betegség megjelenése és előrehaladása, csak a fejlett országok lakói számára elérhetőek. A halálos vírusnak az elmúlt évben több mint hárommillió áldozata volt.

Az AidsVax tesztjei során a HIV-fertőzés szempontjából különösen veszélyeztetettnek tekintett homoszexuális nők és férfiak összesen maximum hét alkalommal kaptak kezelést; 3330-an valódi, 1679-en placebo-injekciót. A tesztre jelentkező 5000 férfit és 400 nőt 1998-tól kezdődően vizsgálták.

A szóban forgó vakcina, az AidsVax jelenleg az egyetlen olyan HIV-elleni vakcina, amely a klinikai vizsgálatok harmadik fázisán van túl, sajnos negatív eredménnyel.

Maga a vakcina nem okozhat AIDS-t, mivel nem tartalmaz HIV-vírust. Ehelyett a vírus egyik fehérjéjének mesterséges másolatát használja abból a célból, hogy a szervezetet antitest-termelésre serkentse, s amikor az immunrendszer az "igazi" fehérjével - illetve gazdájával, a HIV-vírussal találkozik - már felkészülten várja a támadást. A hepatitis-B vakcina ugyanezen az alapon működik - sikerrel, és számos további hasonló vakcinával folynak a kutatások.

Dr. Seth Berkley, a nemzetközi AIDS-vakcina kutatások vezetője (International Aids Vaccine Initiative, IAVI) csalódottságát fejezte ki az eredménnyel kapcsolatban, ugyanakkor úgy nyilatkozott, "mindez nem tántorítja el a szakembereket a további munkától. Az AIDS-vakcina kutatásoknak folytatódnia kell, és folytatódni is fog, hiszen meggyőződésünk, hogy az AIDS-elleni vakcina létrehozása nem lehetetlen feladat. Az VaxGen-ével párhuzamosan számos más HIV-vakcinával kísérleteznek - egyesek már az emberi tesztelés stádiumában vannak. Ezeken késedelem nélkül tovább kell dolgozni."

KAPCSOLÓDÓ CIKK