Agykutatási program - Vas megye is bekapcsolódott

Vágólapra másolva!
A Vas Megyei Markusovszky Kórház és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) is bekapcsolódik a budapesti Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében zajló tudományos agykutatási programba.
Vágólapra másolva!

Ezt a Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testületének sajtótájékoztatóján jelentették be hétfőn. A megyei kórház és a főiskola közösen vesz részt a kutatásban - mondta Kovács L. Gábor professzor, a tudományos testület elnöke. Palkovits Miklós professzor, a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetének vezetője arról szólt, hogy intézményükben működik az ország egyetlen agyszövetbankja. Szavai szerint a Lenhossék program lehetőséget kíván biztosítani minden agykutatással foglalkozó magyarországi laboratórium számára, hogy kutatásait az emberi agyra is kiterjessze.

A Lenhossék program együtt kíván működni a hazai idegtudományi PhD-programokkal, több PhD hallgatót - köztük a szombathelyi kórházban és főiskolán dolgozókat is - be kíván vonni az agyminta-bank működtetésébe és felhasználásába. A program minden tekinetben eleget tesz a legszigorúbb szakmai és etika követelményeknek, amelyet az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) kutatási engedélye is tanúsít - nyilatkozta Palkovits professzor.

A Lenhossék program Vas megyei alprogramjának beindításához a Berzsenyi Dániel Főiskola 6,5 millió forintos támogatást nyert el a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Phare CBC tükörprogramjának keretében kiírt pályázaton. A pénzt a tudományos munkát elősegítő műszerek vásárlására fordították.