Leptin: elhízás és szívbetegség kéz a kézben

Vágólapra másolva!
Angol kutatók egy lépéssel közelebb jutottak ahhoz, hogy pontosan megfejtsék, miért alakul ki gyakrabban szív- és érrendszeri betegség az elhízott embereknél.
Vágólapra másolva!

A kóros túlsúlyosság és az érelmeszesedés közötti kapcsolatot már korábban is ismertük, de a tényleges élettani mechanizmust ez idáig nem sikerült megfejteni. A cambridge-i Addenbrooke Kórház kutatói azt találták, hogy az érfalak rugalmasságának csökkenéséhez a leptin nevű hormon túltermelődése társul. Ezt igazolták a betegeken végzett ultrahangos érvizsgálatok is.

A leptint a zsírszövet termeli, ám a túlsúlyos pácienseknél érzéketlenség alakulhat ki e hormon hatásával szemben, ami a hormon túl magas koncentrációjához vezet. A kutatást vezető Atul Shingal professzor adatai azt igazolták, hogy a leptinkoncentráció 10 százalékos növekedése már jelentősen csökkenti az érfalak rugalmasságát. Ugyanez a helyzet a gyermekek esetében is, sőt a gyerekkorban fölszeszedett túlsúlynak komoly egészségügyi következményei lehetnek hosszú távon. Érdekes módon a leptin hatása független a vérnyomástól, vagy a koleszterinszinttől.

Bár a leptinkoncentráció ellenőrzésével segíteni lehet a megelőzésben, továbbra is a diéta és az egészséges életmód a legmegfelelőbb eszköz az elhízásnak és szövődményeinek megelőzéséhez - írja a Trends in Molecular Medicine című tudományos folyóirat.