Mesterséges villámokat hoztak létre

Vágólapra másolva!
A villámok ott csapnak le, ahol a kutatók akarják és akkor, amikor akarják. Megállapították, hogy a villámcsapásokat különféle sugárzások kísérik.
Vágólapra másolva!

Forrás: NOAAA villám - nevéhez illően - villámgyorsan csap le, a villámgyors szó pedig az értelmező szótár szerint elsősorban váratlanul végbemenő mozgást, tevékenységet jelent. Ez a váratlanság eddig alaposan megnehezítette azoknak a kutatóknak a dolgát, akik kísérletileg, mérésekkel akarták tanulmányozni a villámokat.

Floridában megoldották a problémát: a villámok ott csapnak le, ahol a kutatók akarják és akkor, amikor akarják. Laboratóriumokban eddig is tanulmányoztak mesterségesen létrehozott, a villámokhoz hasonló kisüléseket, de ezek méreteikben, jellemző paramétereikben jóval kisebbek voltak a valódi villámoknál.

A floridai kísérleti telepen rakétákat lőttek fel, amikor megjelentek a zivatarfelhők. (Ennyiben az időpont nem teljesen tetszőleges, mivel meg kell várni, amíg a megfelelő meteorológiai viszonyok kialakulnak.) A magasba lőtt rakéta vékony rézdrótot húz maga után, ezzel kész is a felhőkig nyúló villámhárító, amelybe természetesen belecsap a villám. A rakétát a műszerektől kb. 25 méter távolságban lövik fel, így közelről gyűjthetnek adatokat a villámlást kísérő jelenségekről.

A Science c. tudományos folyóiratban 37 mesterséges villámról számoltak be a kutatók, és 31 esetben mutattak ki az észlelőrendszerek sugárzásokat: röntgen- és gamma-sugárzást, valamint nagyenergiájú elektronokat (béta-sugárzást). A sugárzás akkor kezdődött el, amikor a lefelé haladó villám még nem érte el a talajt, és a rövid idő múlva meg is szűnt, ahogy a talajból erős elektromos áram indult el a felhők felé. A rövid idő itt mikroszekundumat (milliomod másodperc) jelent, a sugárzások legkorábban 160 mikroszekundummal a villám földet érése előtt kezdődtek és az áram megindulása után néhány mikroszekundummal szűntek meg.

A kísérlet vezetője szerint egy közelünkben lecsapó villámtól körülbelül akkora röntgen-sugár dózist kaphatunk, mint egy fogászati röntgennél. Persze ha valóban a közelünkben csap le a villám, akkor nem ez lesz a fő gondunk.

Jéki László