Ragadozó madarakat mérgeztek meg Kiskunfélegyháza határában

Megmérgezett, 20 védett ragadozó madár tetemére bukkant a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre Kiskunfélegyháza külterületén.

Forrás: MTI
Egerészölyv lecsap

Tizenöt egerészölyv, három barna réti héja és két fülesbagoly esett áldozatául a lelkiismeretlen, barbár mérgezésnek, ami vélhetően nem a madarak, hanem más ragadozók, például rókák elpusztítására irányult. Az eszmei kár 300 ezer forintra becsülhető - mondta el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

 A város lakott részétől 5-6 kilométerre lévő szikes gyepen több, nem természetes körülmények között elhullott birkát, őzet, továbbá tojásokat is találtak, amelyekbe valamilyen idegmérget fecskendezett be az ismeretlen tettes. A kirakott döghúsból és tojásokból a ragadozó madarak is lakmároztak, így válhattak a méreg áldozatává.

Az őrszolgálat munkatársai az elhullott madarakat illetve a kirakott csalétket összeszedték és beszállították a nemzeti park központjába, ahol hatósági állatorvos mintát vett belőlük. A mintákat megküldték egy fővárosi szakintézetbe elemzésre, annak  megállapítására, hogy milyen méreg pusztította el az állatokat.