Vágólapra másolva!
Még gyorsabb, még nagyobb teljesítményű számítógépeket építeni csak radikálisan új elgondolások alapján lehet. Ilyen lehetőségnek ígérkezik a kvantumszámítógép.
Vágólapra másolva!

Újabb lépéssel kerültünk közelebb a kvantumszámítógép megvalósításához. A Science c. rangos tudományos hetilap hasábjain az amerikai Marylandi Egyetem fizikusai arról számoltak be, hogy sikerült összecsatolódott állapotot létrehozni két olyan kvantum bit (qubit) között, ahol az információt Josephson-átmenet áramkörök hordozzák.

Mire jó a kvantumfizika?/mindentudasegyeteme/mihaly/20030519mihaly28.htmlMihály György látványos előadása a Mindentudás Egyetemén.

Egyre gyorsabb, egyre többet tudó számítógépek jelennek meg a piacon, mert rohamléptékekkel haladt előre a miniatürizálás. A gép gyorsasága a belső szervezés mellett alapjában a hardvertől, az alapáramkörök méretétől függ. Ma már a lehetséges elvi határ közelében járunk; laboratóriumi kísérletekben egyetlen elemi részecske, egyetlen elektron mozgatásával továbbítják az információt. Továbblépni, azaz még gyorsabb, még nagyobb teljesítményű gépeket építeni csak radikálisan új elgondolások alapján lehet. Ilyen lehetőségnek ígérkezik a kvantumszámítógép.

A latin quantum szó mennyiséget jelent. Arra utal, hogy a mikrovilágban egyes tulajdonságok nem folyamatosan változnak, nem vehetnek fel tetszőleges értéket, vagyis nagyságuk ugrásszerűen, adagokban, kvantumokban változik. Ez a világ teljesen más, mint megszokott hétköznapi világunk, a nagy méretek világa. Nem írható le a megszokott kifejezésekkel, pontos leírást csak az elméleti fizika matematikai módszerei adnak. A kvantumszámítógép elképzelések a kvantumfizikai jelenség felhasználására épülnek. A kvantumszámítógép megnevezés mögött többféle lehetséges modell húzódik meg, egyelőre egyes részelképzelések laboratóriumi próbája folyik.