Két diák morbid javaslata alapján hamarosan elfogyaszthatnánk elhunyt hozzátartozóink génjeit - egy gyümölcsben.

A londoni Royal College of Art két diákja, az osztrák Georg Tremmel és a japán Shiho Fukahara nem kevesebbet tervez, mint emberi genetikai állomány beültetését egy fa genetikai állományába. A két cimbora tehát olyan fákat növesztene, amelyek emberek génjeit is tartalmaznák, "megőrzés" céljából - írja a brit The Daily Telegraph.

Még morbidabbnak tűnik az esetleges felhasználásra vonatkozó javaslatuk: ezekkel a fákkal leválthatnák a temetőkben a sírköveket - elképzelésük szerint ez a szeretett elhunyt emlékének megőrzését szolgálná. A két diák reményei szerint az első hibridek egy éven belül elkészülhetnek.

A "humanizált fákon" nem fejeződnének ki az emberi tulajdonságok, pusztán tartalmaznák a "donor" biológiai esszenciáját. Ha ez mondjuk egy gyümölcsfa lenne, akkor természetesen a termésben is benne lennének a gének, amit aztán el is lehetne fogyasztani.