Jótékonysági koncert a pécsi gyermekklinika javára

A pécsi gyermekklinika onkohaematológiai osztályának felújítására jótékonysági koncertet rendez a Béres Alapítvány június 20-án a Zeneakadémián.

Mádl Dalma, a köztársasági elnök hitvese, a hangverseny fővédnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, amelyben vállalkozások, magánszemélyek és civil szervezetek fogtak össze a Pécsett kezelt beteg gyerekek életkörülményeinek javítására.

Béres Klára, az alapítvány elnöke utalt arra, hogy tavaly indították a "Béres a daganatos betegekért" programot, amelynek keretében többek között termékadományokkal és pénzügyi támogatással segítenek a rászorulóknak. A Magyar Rákellenes Ligával történő együttműködésük révén ismerték meg a pécsi gyermekklinika osztályának rossz körülményeit.

A felújítási tervek elkészültek, és a gyakorlati megvalósításhoz hiányzó 15 millió forint előteremtéséhez szeretne segítséget nyújtani a hangversennyel az alapítvány, amelyre 20 ezer forintért válthatók jegyek.

A pécsi klinikán - amely Magyarország második legnagyobb daganatos gyermekeket ápoló intézménye - Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyei kis betegeket kezelnek.

A zeneakadémiai esten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara lép fel Kovács László vezényletével. A hangverseny szólistája Kiss B. Atilla operaénekes lesz.

A műsorban Dubrovay László Magyar szimfóniája, Bedrich Smetana szimfonikus költeménye a Moldva, Kodály Zoltán Galántai táncok című darabja, valamint Pietro Mascagni Parasztbecsület című művéből az Intermezzo hangzik el. Szerepel a programban Georges Bizet Carmenjéből a Virágária és felcsendül Erkel Ferenc Bánk bán című operájából Bánk áriája.