A kutyák értenek minket

Paleontológusok és genetikusok egyaránt megegyeznek abban, hogy a mai kutya őse valószínűleg egy a mai farkashoz hasonló szociális ragadozó lehetett. Valójában azonban igen keveset tudunk arról, hogy milyen változások képezték az alapját annak, hogy a kutya mint faj alkalmazkodott az emberi környezethez.

Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói Miklósi Ádám vezetésével oly módon kivánták megközelíteni ezt a régóta megoldatlan kérdést, hogy kutyákat és farkasokat neveltek fel teljesen hasonló módon emberi környezetben, miközben összehasonlító módszerekkel figyelték meg a két faj egyedeinek a viselkedését. A szakirodalomban ez az első eset, hogy nem egyes egyedeket, hanem egyszerre, de egymástól elválasztva neveltek föl farkaskölyköket, néhány napos kortól 3-4 hónapos korukig. Ezen időszak alatt a farkaskölykök a kutyákhoz hasonlóan napi 24 órán keresztül élvezhették emberi pótmamájuk társaságát, miközben rengeteg alkalmuk nyílt az emberi környezet megismerésére.

A kutatás egyik fő kérdése az volt, hogy vajon az ily módon felnevelt farkasok képesek-e az emberi kommunikáció vizuális jeleit értelmezni. A farkasok tudtán kívül a kísérletező egy darab húst rejtett el két bödön közül az egyikbe, majd az egyednek az ember jelzései alapján kellett kiválasztania a megfelelőt. Kiderült, hogy a farkasok képesek bizonyos gesztusok értelmezésére, azaz a helyes bödönt választották, ha az ember mögé állással vagy érintéssel adott jelzést. Sőt egyes farkasok még azt is megtanulták, hogy a mutatás gesztusa alapján válasszanak. Mindent összevetve azonban teljesítményük elmaradt a kutyáké mögött.

Egy másik kísérletben Miklósiék azt vizsgálták, hogyan viselkednek ezek az állatok egy problémahelyzetben. Fiatal kutyák és farkasok gyorsan megtanulják, hogy miképp kell egy madzagot egy ketrecből kihúzni, ha hozzá akarnak jutni a végére erősített húsdarabhoz. Mindössze 10 gyakorló próbát követően az állatok már egy csapásra megoldották a feladatot.

Forrás: ORIGOEztután azonban egy apró trükkhöz folyamodtak. Az állatok tudtán kívűl a madzagot a ketrec alsó rácsához erősítették, s így bárhogyan is próbálták volna húzni, a húst nem lehetett megszerezni. A madzagot azonban úgy helyezték el, hogy ránézésre minden rendben levőnek tűnjön. A megoldhatatlan helyzetben az állatok igen különbözőképpen viselkedtek. A farkasok a teszt végéig derekasan küzdöttek a probléma megoldásával, és egyáltalán nem foglalkoztak a mögöttük némán álló gazdával. Ezzel szemben a kutyák néhány próbálkozás után "feladták a dolgot", és egyre gyakrabban és hosszabban néztek az emberre.

A kutyák és farkasok viselkedésbeli különbsége arra utal, hogy az utóbbiak kerülik az emberre való nézést, amit jelen helyzetben a gazdák "segítségkérésként" értelmeztek. Még ha nem tudjuk is bizonyítani, hogy a kutyáknak valóban ez lenne a szándékuk, ez a viselkedésbeli módosulás az "ősibbnek" tekinthető farkasviselkedéshez képest arra utal, hogy az evolúció során a kutyában olyan változások mentek végbe, amelyek az emberi kommunikációhoz jobban hasonlóvá és egyben számunkra könnyebben értelmezhetőbbé tették kommunikatív viselkedését.

KAPCSOLÓDÓ CIKK