Több mint kétezren az emlőrák elleni gyalogoláson

Vágólapra másolva!
Több mint kétezren vettek részt május 31-én, szombaton a harmadik egynapos gyalogláson. A befolyt adományokból a váci Jávorszky Ödön Kórház egy 24 millió forintos mammográfot kapott.
Vágólapra másolva!

www.cancerresearchuk.orgAz Avon Cosmetics Hungary a tavalyi siker után idén is megrendezte az Avon egynapos gyaloglás az életért programot. Május 31-én sok százan vágtak neki a Szentendre Budapest közötti 22 km-es távnak, hogy felhívják a figyelmet az emlőrák elleni küzdelem fontosságára. Maga a táv megtétele is komoly teljesítmény, ám mindezt szorgalmas és időigényes munka előzte meg, hiszen a gyaloglóknak adományt kellett gyűjteniük ahhoz, hogy részt vehessenek a gyalogláson.

Az idei Avon egynapos gyaloglás az életért program eredményeként a váci Jávorszky Ödön Kórház gazdagodhat egy új mammográf készülékkel. Dr. Forrai Gábor, osztályvezető főorvos nem kis örömmel fogadta a döntést. Mint elmondta, a váci kórház ellátási területe igen nagy, hiszen észak és nyugat Pest megye, valamint Nógrád megye nyugati része tartozik hozzá. Pest megye sajátossága, hogy Budapest közé ékelődik, s ez a szétszakítottság megnehezíti a feladatok ellátását. A szentendrei körzet is Vác ellátási területe, ám közöttük ott van a Duna, s híd hiányában az átjutás igen körülményes, ezért Pest megye délnyugati területeinek ellátására szatellit állomást hoztak létre Budaörsön, s egy klinikai egészségellátásra használt gépet bérelnek.

Emlőszűrő állomások Magyarországonhttp://www.egeszseghid.hu/szuresrol.htmMellrákkal kapcsolatos weboldalak a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/tudomany/termeszettudomany/elettudomanyok/orvostudomany/onkologia/mellrak/

Az új mammográf készülék mozgó szűrőállomásra kerülhet, s ezáltal a jövőben bizonyos területeken közelebb tudják vinni az emberekhez. Az ellátási területükön 58 ezer nőt kell kétévente megszűrniük, amelyhez jelenleg egy készülék áll rendelkezésükre, s mint bármi, ez is meghibásodhat, tehát üzembiztonsági szempontból is jelentős előrelépést jelent majd az új készülék üzemeltetése. Mivel a Népegészségügyi Progam nem biztosít plusz forrásokat gépek, eszközök cseréjére, felújítására, az Avonéhoz hasonló adományok hallatlanul fontosak, és konkrét segítséget jelentenek az egészségügy számára - fejtette ki véleményét Dr. Forrai Gábor.

Az Avon együttműködő partnere az egynapos gyaloglás esetében is a Magyar Rákellenes Liga, amely szakmai és kiemelkedően közhasznú szervezetként segíti a cél megvalósítását. A demonstráció legfontosabb üzenete, hogy minden nőnek cselekednie kell az egészsége érdekében, s az önvizsgálat rendszeres elvégzése mellett a legfontosabb, hogy 45 éves kortól mammográfiai szűrésen vegyen részt - hangsúlyozta Dr. Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga főtitkára.

Nagy segítséget jelentett a gép forgalmazójának, a General Electric Medical Systems-nek a támogatása. Ha már kialakult a baj, minél hamarabb meg is találjuk - hangsúlyozta Dr. Erdős Attila, kereskedelmi igazgató. Fel kell hívni az emberek figyelmét, hogy az emlőrák az igenis egy olyan betegség, amelynek mielőbbi diagnózisa lehetővé teszi a nagyon sikeres kezelést. A gyaloglást mindannyian egy olyan fórumnak tartják, amely felhívja erre a figyelmet, ezért kötelességüknek tartják támogatni.

OTS-Cégvonal