Levegő Munkacsoport: gyomirtóval ölnek ki milliárdos értékeket

Vágólapra másolva!
A Levegő Munkacsoport ismeretlen tettes ellen hétfőn tett feljelentést amiatt, hogy június 15-én, vasárnap elkezdték a Tétényi-fennsíkon az értékes védett növényzet kiirtását gyomirtó szerrel - közölte Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.
Vágólapra másolva!

A fennsíknak a Mechanikai Művektől északkeletre eső 16 hektáros területén, mely az utóbbi időben "Nemax-terület" néven vált ismertté, 2 éve a tulajdonos földgyaluval tizedelte meg az országos védelemre érdemes növényzetet, majd fűkaszával irtotta a sűrűn virágzó árvalányhajat, mely minden példányának eszmei értéke 5.000 forint. Így az összkár több millió forintra rúghat - mondta a környezetvédő szervezet elnöke.

Mint arról hírt adtunk, ősszel a Levegő Munkacsoport és más zöld szervezetek szerint is törvénytelenül a Duna-Ipoly Nemzeti Park áttelepítette a fokozottan védett henye boroszlánt néhány száz négyzetméteren. Ez utóbbit ügyészségi feljelentéssel próbálták megakadályozni a környezetvédő szervezetek. Az ügyben a vizsgálat még folyamatban van. A Levegő Munkacsoport szerint a területen lakópark épülne.